A lakosság és az önkormányzatok segítségét kéri a baglyok költésének elősegítéséért az Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), amelynek tájékoztatása szerint műfészkek és költőládák kihelyezésével jelentősen javulnak a lakott településeken élő, rágcsálópusztító madarak életfeltételei - közölte az egyesület hétfőn az MTI-vel.

Magyarország tíz fészkelő bagolyfajából öt lakott területeken is él, vagy kimondottan emberkövetőnek számít. Települési jelenlétük azért fontos, mert ezek a madarak elsősorban kisrágcsálókkal táplálkoznak és fiókáikat is ezekkel etetik. Így biológiai úton segítenek kordában tartani a városokban is problémát okozó egereket és patkányokat - olvasható a közleményben.    

Mint írják, hiányukban ezek állományapasztását a házi- és társállatok mellett az emberre is veszélyes mérgezett csalik kihelyezésével kell megoldani. Egy erdei fülesbagoly évente ezernél is több rágcsálót zsákmányol, a kisebb termetű bagolyfajok ezek mellett rengeteg kártevő rovart is elfogyasztanak, ezért nem mindegy, hogy lakott területeinken mennyi él, él-e egyáltalán ezekből a madarakból. Megtelepedésük egyik legfőbb akadályát gyakran a megfelelő fészkelőhelyek hiánya jelenti. A baglyok ugyanis nem tudnak fészket építeni, költésükhöz egyebek mellett korhadt üregekkel, vastag törzselágazással rendelkező idős fákra; valamint nagy testű harkályok odúira van szüksége.    

Ma már rendelkezésre állnak azok az ismeretek, melyek segítségével elősegíthető a különböző madárfajok megtelepedése mesterséges fészkelőhelyekkel, Magyarország ugyanis a világ első országai között kezdte el széles körben alkalmazni, fejleszteni ezeket az 1905-ben, a Baranya megyei Kárászon megalakult Első Magyar Fészekodúgyárnak köszönhetően is.    

A közlemény emlékeztet, hogy a leggyakoribb hazai bagolyfaj, az erdei fülesbagoly elfoglalja az ágvillába kihelyezett vesszőkosarat, de szívesen beköltözik fára, épületfalra rögzített, félig nyitott előoldalú vércseládákba is. A leginkább emberkövető gyöngybagoly templomok toronysüvegébe, padlásokra telepített költőládákkal; a macskabagoly, a kisebb testű kuvik és füleskuvik pedig nagyméretű mesterséges odúkkal segíthető. A baglyoknak kirakott műfészkek, mesterséges odúk esetében alapelv, hogy ezekbe mindig kell száraz fű, hullott lomb vagy faforgács fészekanyagot tenni, amibe a tojó alakítja ki a tojásoknak a fészekmélyedést.      

Bővebb információk a témában a www.mme.hu weboldalon található - áll az összegzésben.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 118 840 megtekintés

Videó: 52 639 961 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7533932

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh