http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/10539-nem-az-osember-irthatta-ki-afrika-hatalmas-novenyevo-emloseit#sigProIdaa43d415f9
Szemben az uralkodó nézettel mégsem az ősember irthatta ki az egykor Afrikában élő óriási emlősök jó részét egy új amerikai kutatás szerint - számolt be róla a BBC.
Ma Afrika öt nagy testű növényevő emlősfaj hazája, évmilliókkal ezelőtt azonban sokkal több volt belőlük.
Nem tudni, miért pusztult ki számos fajuk, ám sok szakértő az eszközhasználó, húsevő emberelődök számlájára írta a kiirtásukat.
Az új kutatás azonban azt állapította meg, hogy az óriás növényevők száma már jóval azelőtt csökkenni kezdett, hogy az ember megjelent volna.
A kihalás fő oka a hosszú távú környezeti változások lehettek a Science tudományos lap friss számában megjelent tanulmány szerint, melyet a utah-i Természettudományi Múzeum kutatói készítettek Tyler Faith vezetésével.
A tudósok felállították a legnagyobb, több mint 900 kilogrammos növényevők kihalási kronológiáját.
Ma már csak az elefántok, a vízilovak, a zsiráfok és az orrszarvúk két faja tartozik ebbe a kategóriába.
Lucy, az ember hárommillió éves afrikai rokona korában azonban ezeken kívül egy további zsiráffaj és négy elefántszerű faj is lakta a kontinenst.
Az adatok elemzése azt az eredményt hozta, hogy az utóbbi hétmillió évben 28 óriásemlősfaj halt ki Afrikában. Számuk csökkenése nagyjából 4,6 millió éve kezdődött és az üteme nem változott a homo erectus megjelenésével.
Megvizsgálták az éghajlat és a környezet változásait is az évmilliók során. Azt találták, hogy az éghajlatváltozás számlájára sokkal több írható, mint az emberelődökére. A klíma átalakulása miatt szorította ki a hatalmas fák és bokrok borította erdős vidéket a füves puszta.
"A változás valószínűleg összefügg azzal, hogy az utóbbi ötmillió évben csökkent a légkör szén-dioxid-koncentrációja. Ha kevés a szén-dioxid, az a trópusi füves pusztáknak kedvez, így a szavannákról idővel elfogytak a fák, egyre nyitottabbak lettek. Sok óriás növényevőről tudjuk, hogy erdei növényzeten élt, így táplálékuk eltűnésével maguk is kihaltak" - mondta John Rowan, a tanulmány társszerzője, a massachusettsi Amherst Egyetem kutatója.
A nagy testű emlősök kihalása magyarázatot ad más fajok eltűnésére, melyek levadászásával szintén a korai emberelődöket vádolták eddig. Egyes kutatók szerint az egyre több húst fogyasztó ősemberhordák állhatnak a ragadozók pusztulása mögött is.
"Kihalt abban az időben több ragadozó, többek köztük a kardfogú tigris is, amelynek lehet, hogy az óriás növényevők voltak a fő tápláléka" - mondta Paul Koch, a Santa Cruz-i Kalifornai Egyetem kutatója.
Forrás: MTI / bbc.com / science.sciencemag.org