http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/15328-tizezer-fat-ultetnek-el-tavasszal-orszagszerte#sigProId0ef67366bd
A Településfásítási program keretében 19 megye 364 településén összesen 10 ezer fát ültetnek el tavasszal - mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára kedden a Csongrád-Csanád megyei Pusztaszeren.
A tavaszi ültetési időszak végére, májusra a Településfásítási programnak köszönhetően 1350 településen összesen 36 ezer sorfacsemete díszíti majd a köztereket - tette hozzá.
Az államtitkár emlékeztetett: az Agrárminisztérium egész országra kiterjedő mozgalmát, a Településfásítási programot 2020-ban hirdette meg először a 10 ezer fő alatti kistelepüléseken, mintegy másfél milliárd forint keretösszeggel.
Mint mondta, a magyar kormány 2050-re célul tűzte ki a karbonsemlegesség elérését. Ennek érdekében az Agrárminisztérium 2019-ben elindította az Országfásítási programot, amelynek célja, hogy 2030-ra 27 százalékra nőjön az ország fával borított területe. Az elmúlt több mint két évben a Vidékfejlesztési program keretében az új erdők telepítésére benyújtott támogatási kérelmek meghaladták a 42 ezer hektárt, ami komoly előrelépést jelent - fogalmazott.
Az államtitkár hangsúlyozta: a fák ültetésével egyrészt jó minőségű levegőt lehet biztosítani, másrészt javítható az ország környezeti állapota.
Máté Gábor, Pusztaszer polgármestere a faültetést követően az MTI-nek elmondta: a Településfásítási program keretében községük harminc fát kapott. A földlabdás nyírfákból jutott a templomhoz vezető út szélére, az óvoda közelébe, valamint a piac és a játszótér mellé is.
Kiemelte: a program mellett az önkormányzat parkerdejéből származó, különféle fafajtákat is telepítenek Pusztaszer köztereire, főként a kiöregedett vagy betegség miatt kivágott fák pótlására.
Forrás: MTI