Telt házas gálakoncerttel és a hágai Musicante Gyermekkórus sikerével zárult vasárnap este a XX. Kodály Zoltán Gyermekkórus Fesztivál.

Tíz énekkar három országból, egész hétvégés koncertsorozat, színes vásári forgatag, hagyományőrző rendezvények és szép számú érdeklődő – címszavakban ez a mérlege a vasárnap véget ért komlói gyermekkórus fesztiválnak.

A fellépések mellett Szent Iván-éji tűzugrás, utcai néptáncbemutató és kirakodóvásár is színesítette a programot, amely vasárnap gálaműsorral zárult. A sportcsarnokban rendezett, díjátadóval egybekötött koncert zajos sikert hozott, a közönség zsúfolásig megtöltötte a nézőteret.

A fesztivál nagydíját a hollandiai Hágából érkezett Musicante Gyermekkórus kapta, akik korábban többek között a magyar himnuszt is elénekelték a városiak nem kis meglepődésére. Mellettük azonban a többi énekkar sem távozott üres kézzel, hiszen a számos kategória-díj és különdíj közül mindenkinek jutott. A zsűri által odaítélt elismerések mellett kiosztották a közönségdíjat is: a nézői szavazatok alapján a sepsiszentgyörgyi Campanella Gyermekkórus bizonyult a legjobbnak.

A gála keretében jelentették be, hogy a komlói kulturális életben játszott kimagasló szerepéért a Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus Fesztivál Pro Civitate díjat kapott a város önkormányzatától, amelyet az alapítók és a szervezők vehettek át.

Zárszóként Erdei Péter karnagy a zsűri elnöke kiemelte, hogy az egész magyar kultúra műhelyévé vált az évek során a komlói fesztivál, így mindenki közös érdeke a hagyomány folytatása.

Forrás: Komló város Hivatalos Kommunikációja

Az eseményről készült több mint egy órás videónkat letölthetik archívumunkból: Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 133 022 megtekintés

Videó: 52 650 565 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534610

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh