Április 20-áig várják a 10 ezer lakosúnál nagyobb települések önkormányzatainak jelentkezését a MOL-Új Európa Alapítvány első fenntarthatósági pályázatára, a program két fázisában az idén 7000 fát ültetnek el országszerte, 16 fafajtából, helyszínenként akár 70 darab sorfát lehet igényelni - közölte az alapítvány hétfőn az MTI-vel.

Ismertetik, hogy az alapítvány az Agrárminisztériummal, a Megyei Jogú Városok Szövetségével és az Országos Erdészeti Egyesülettel együttműködve hirdette meg a programsorozat első szakmai akcióját, a VárosFa Program elnevezésű kezdeményezését, amelynek nyitányaként márciusban már több mint 400 sorfát elültettek a mintaültetéseken.  

Részletezik, hogy az amerikai és ezüst hárs, fehér eper, gömb szilvafa, korai juhar, a királydió mellett további tíz fafajtából igényelhet minimum 30, maximum 70 darabot azon magyarországi, 10 ezer lakosúnál nagyobb település önkormányzata, amely április 20-ig regisztrál a programra.  

A sikeres regisztrációt követően az igénylések benyújtására április 25. és május 20. között lesz lehetőség. Minden város csak egyszer regisztrálhat, ültetési helyszínként azonban akár 10 különböző közterületet, vagy akár oktatási intézményt is megjelölhet.  

Az igényeket az alapítvány és program szakmai partnere, az Országos Erdészeti Egyesület beérkezési sorrendben ellenőrzi és bírálja el - írják a közleményben.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 118 845 megtekintés

Videó: 52 639 970 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7533934

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh