A pécsi Körber Hungária gépgyár és a LAFARGE Királyegyházi Cementgyára egyaránt kategóriagyőztes lett a Greengage fenntarthatósági pályázaton. A vállalatok a környezetvédelem iránti – tettekben és eredményekben is megnyilvánuló – elkötelezettségükért kapták az elismerést.

A két cég létszámából és a termelés volumenéből kifolyólag egyaránt Baranya gazdaságának pillérei közé tartozik. Emellett nehézipari üzemek lévén nagyfogyasztók, jelentős nyersanyag- és energiaigénnyel. Ezért a jövő szempontjából meghatározó, hogyan viszonyulnak a környezetvédelemhez és a fenntarthatósághoz.

Mind a Körber, mind a LAFARGE évek óta a termelési folyamataik zöldítésén dolgozik. A több milliárd forintnyi, környezetvédelmi célú fejlesztéseknek pedig mérhető és érezhető eredményei vannak – amit a Greengage zsűrije is értékelt.

A Körber az „Energiatakarékos megoldások” kategóriát nyerte meg a gyár adatvezérelt energiahatékonysági rendszerével. Egyrészről jelentős összegből korszerűsítették a technológiájukat: lecserélték például LED-ekre a telephely összes, több mint 6200 fényforrását (csak ez a lépés 8%-kal vágta vissza az áramfogyasztást) és kiépítették egyes gyártóberendezések hulladékhőjének fűtési célú visszaforgatását. Emellett létrejött egy csapat a cégen belül, akik valamennyi elektromos fogyasztó adatait napi szinten gyűjtik és monitorozzák, keresve a pazarláshoz vezető hibákat.

„Az energiatakarékosság terén tartós eredményt szemléletváltással lehet elérni. A módszeres, hétköznapi odafigyelés és aprómunka sikere, hogy egy év alatt 13,6%-kal csökkentettük az egy produktív órára számolt áramigényünket. Erre a szemléletváltásra ösztönözzük a munkatársainkat is: oktatóanyagokat készítünk számukra, beemeltük a környezetvédelmet a vállalati bónuszcélok közé és átadtuk a régió legnagyobb villanyautó-töltőállomását a parkolónkban” – villantott fel további részleteket a Körber környezetvédelmi erőfeszítéseiből Katona Gábor ügyvezető.

A LAFARGE Királyegyházi Cementgyára a Greengage pályázat „Karbonlábnyom csökkentése” kategóriájának győztese lett. A LAFARGE az elmúlt években több mint 4,5 milliárd forint értékben valósított meg több környezetvédelmi fejlesztést is. Az alternatív tüzelőanyagok felhasználását célzó első beruházást 2014-ben valósították meg a Királyegyházi Cementgyárban. Az utóbbi három évben pedig bevezették a klór-bypass technológiát, bővítették az alternatívtüzelőanyag-csarnokot és további, a CO2 kibocsátás csökkentését szolgáló beruházásokat hajtottak végre.

„Büszkék vagyunk arra, hogy a fosszilis tüzelőanyagokat mostanra mintegy 80%-ban tudjuk kiváltani alternatív, azaz együttégetésre szánt hulladékkal. Ennek köszönhetően pedig, a gyár 2011-es indulásához képest mára több mint 25%-kal csökkentettük az egy tonna cementre jutó nettó CO2 kibocsátásunkat. Célunk, hogy Európa zöld szíve legyen a Királyegyházi Cementgyár.” – számolt be Hoffmann Tamás, a LAFARGE Cement Magyarország Kft. Ügyvezető igazgatója.

A fejlesztések, a zöld jövő felé vezető út itt még nem ér véget a vállalatok számára. Mindkét vállalatnak van már kitűzött céldátuma a szén-dioxid-semleges működésre: a Körber 2025-re, a LAFARGE 2050-re tervezi elérni a nettó karbonsemleges működést. A Greengage díj fontos szakmai visszajelzés az eddigi erőfeszítésekről és egyben beemeli a két cég megoldásait a követésre érdemes jó gyakorlatok sorába nemcsak Baranyában, hanem országos szinten is.

Forrás: Körber Hungária Gépgyártó Kft.

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 134 481 megtekintés

Videó: 52 651 588 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534873

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh