http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/15589-egyre-nepszerubbek-az-arboretumok-es-botanikus-kertek#sigProIde562685070
Az arborétumok és botanikus kertek népszerűsége folyamatosan nő, éves látogatószámuk Magyarországon megközelíti a 3 millió főt - hangzott el az Európai Botanikus Kertek Kongresszusának nyitórendezvényén hétfőn, Budapesten.
A botanikus kertek turisztikai attrakcióként is jelentős tényezővé váltak, népszerűségük pedig világszinten is egyre növekszik - hangsúlyozta a kilencedik alkalommal megrendezett kongresszus sajtótájékoztatóján Vince Zsigmond, a Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetségének (MABOSZ) elnöke, a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert vezetője.
Hozzátette: Európában 800 botanikus kert működik, Magyarországon pedig mintegy félszáz tagja van a MABOSZ-nak, az esemény házigazdájának. A kongresszuson idén 28 országból több mint 170 szakember vesz részt szerte Európából és a tengeren túlról is.
Orlóci László, az ELTE Füvészkert igazgatója azt hangsúlyozta az eseményen, hogy az arborétumok tevékenységi köre napjainkban túlmutat a klasszikus botanikus kerti feladatokon: a tudományos munkán, a veszélyeztett fajok védelmén, az oktatási-környezeti nevelési feladatokon és a közönségprogramok lebonyolításán túl a kor kihívásaival is foglalkozniuk kell.
Kevesen tudják, de a botanikus kertek egyfajta szabadföldi laboratóriumként is működnek, ahol jól lekövethető az, hogy mely növényeknek van jövője és melyek azok, amelyek egyre inkább veszélyeztetett helyzetbe kerülnek például a klímaváltozás miatt - magyarázta a szakember.
Paul Smith, a Botanic Gardens Conservation International főtitkára arról beszélt, hogy az emberek általában csak "szép helyként" tekintenek a botanikus kertekre, pedig gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi szempontból is jelentős szerepet töltenek be. Az összes ismert növényfaj 30 százaléka megtalálható ezekben a kertekben.
Vince Zsigmond beszámolt arról, hogy a Magyar Posta az esemény alkalmából bélyeget bocsát ki a rendezvény első napján, május 16-án, az újonnan induló, arborétumokat és botanikus kerteket ábrázoló bélyegsorozat első négy bélyegével együtt.
Forrás: MTI