Aratóünnepet és a népi halászat hagyományait bemutató tematikus programokat tartanak szombaton az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, ahol a látogatók megismerhetik a kovász- és a kenyérkészítés fogásait is - tájékoztatta Kodácz Csengele, a létesítmény marketingvezetője az MTI-t.

Szent István király ünnepéhez a néphagyományban az új kenyér megszegése kötődik, amelynek előzménye az aratási időszak lezárulta.   

Az aratónapon az emlékparkban bemutatják a gabona feldolgozásának folyamatát, a kovászkészítést és a kenyérsütést. A skanzenben a szentes-dónáti szélmalomnál a látogatók megismerkedhetnek a kenyérgabona őrlésének lépéseivel is. A hódmezővásárhelyi tanyai olvasókörben kovászműhely működik majd, ahol a lisztek és a házi kovász felhasználásának fortélyait leshetik el a vendégek, majd láthatják, hogyan sül a kemencében a friss házi kenyér.    

Az érkezőket számos szórakoztató és ismeretterjesztő program is fogadja: a Por zenekar autentikus magyar népzenét, a Hungarikum duó népies műzenét játszik majd, a vendégek láthatják a Barboncás Társulat bábelőadását, Boka Gábor utcaszínházát és a Nagyboldogasszony - Kisboldogasszony című előadást.   

A makói parasztháznál és a szeged-alsóvárosi portán kézműves sarkok működnek majd, ahol a szelezést és papírsárkány-készítést próbálhatják ki a látogatók.   

Az emlékpark tavaly indított - uniós támogatással, a Zentai Történelmi Levéltárral együttműködve - a Tiszához kapcsolódó, hagyományos, természetközeli gazdálkodást bemutató programsorozatot. Ennek részeként rendeznek szombaton tematikus napot, amelyen bemutatják a népi halászat eszközeit, előadás hangzik el a Tisza-mente 19. és 20. századi vízi világáról, emellett az érdeklődők hallhatnak a folyót egykor járó fahajókról is.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 120 648 megtekintés

Videó: 52 642 116 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534175

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh