Néhány napja közölte friss adatát az Eurostat arról, hogy az egyes tagállamokban euróra átszámítva mennyi a minimálbér. A számokból az látszik, hogy az év elején 93 ezer forintra emelt magyar bérminimum arra volt elég, hogy felzárkózzunk a régióhoz, de Nyugat-Európa még látótávolságban sincs.

Az Eurostat nem közöl rendszeresen statisztikákat a tagállamokban alkalmazott minimálbérről, csak időszakosan gyűjti össze az adatokat. A néhány napja közölt idei második vizsgálatból összefoglalva az derül ki, hogy a 93 ezer forintos magyar minimálbér nem marad el jelentősen a régió átlagától, viszont nem is haladja meg azt. A nyugat-európai bérszínvonal viszont még nagyon messze van, egyes országokban négyszer-ötször annyi a kötelezően előírt minimális fizetés, mint itthon.

Magyarországon az Eurostat szerint 323,17 euró a havi minimálbér, ezzel csak a balti államokat, valamint Romániát és Bulgáriát előzzük meg jelentősen. A régióban 20-30 eurós különbségek vannak, a cseh bérminimum például 312 euró, míg Szlovákiában 327 eurót kell legalább fizetni egy dolgozónak. A lengyelek minimum 353 eurót keresnek, viszont a már említett Romániában mindössze 157,26 euró a kötelezően előírt fizetés, amivel csak a bolgár 148,28 eurót előzi meg délkeleti szomszédunk.

A balti országok közül Észtország jár az élen 290 eurós minimálbérével, Lettországban 287 euró, míg Litvániában 231,7 euró a kötelezően előírt fizetés. A régióhoz sorolható még Horvátország, ahol a 373,41 eurós havi minimálbér lényegesen magasabb a magyarnál. Földrajzilag ugyan közel van hozzánk, de a minimálbér tekintetében már felzárkózott Nyugat-Európához Szlovénia, ahol 763,06 eurót írnak elő a törvények.

A hivatalos adatok szerint az Európai Unión belül Luxemburgban a legmagasabb a kötelezően előírt minimálbér, ott több mint 1800 eurót kell fizetni egy dolgozónak. Mögöttük a dobogón nagy a tülekedés: a belga 1472,42 eurós minimálbér alig előzi meg az ír 1465,81 eurót, a holland 1456,20 eurót és a francia 1425,67 eurót. Nagy-Britanniában ugyan csak minimális órabér van előírva, de az Eurostat adatai szerint átlagos munkaidővel ez havi 1244,42 eurót jelent.

Nyugat-Európában a magyarhoz a portugál minimálbér áll a legközelebb, de az ottani 565,83 euró még mindig majdnem 250 euróval magasabb, mint nálunk. Az eurózóna perifériáján lévő országok közül Görögországban 683,76 eurót kell fizetni legalább, míg ahogy azt már említettük, az ír bérminimum a legmagasabbak között van az EU-ban.

Persze ezekhez az adatokhoz érdemes hozzátenni, hogy sok országban egyáltalán nem létezik a minimálbér fogalma, így például Németországban vagy Ausztriában sincs előírva, mennyi a kínálható legalacsonyabb fizetés. Hasonló a helyzet Olaszországban és Dániában is, illetve a skandináv államokban, Finnországban és Svédországban sem ismerik a nálunk használatos minimálbér fogalmát.

Az EU-n kívüli országok közül Svájcban az Eurostat adatai szerint szintén nincs minimálbér, Törökországban a magyarnál valamivel magasabb, 411,89 euró a kötelezően előírt bérminimum, míg az Egyesült Államokban 998,15 eurót kell fizetnie a munkaadónak.

Forrás: mfor.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 125 013 megtekintés

Videó: 52 645 842 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534354

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh