A pilóta nélküli repülőgépek többek között alkalmasak katasztrófavédelmi feladatok, vészhelyzetek elhárítására is - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a magyar fejlesztésű gépek veszprémi bemutatóján hétfőn.

A tárcavezető szerint az úgynevezett drónok a katonai terület mellett polgári területen is segítséget jelenthetnek, például eltűnt személyek felkutatásában, vagy különböző vezetékek, hálózatok, települések feltérképezésében.

Hende Csaba a Magyar Honvédség Bakony Harci Kiképző Központ veszprém-újmajori gyakorlóterén azt mondta, 21. századi felderítési képességekre tesz szert ezekkel a repülőgépekkel a honvédség. Hozzátette: misszióban lévő katonáink biztonsága szempontjából rendkívüli jelentőségű, hogy mozgásukat robotrepülőgép segíti, felderíti a

haladási útvonalukat, a rájuk leselkedő támadókat, vagy út mentén elhelyezett robbanóeszközöket.

A miniszter kiemelte: a magyar drónok minden része - hardver, szoftver - magyar fejlesztés és magyar munkahelyeket teremt.

Hende Csaba az MTI kérdésére válaszolva elmondta: a Honvédelmi Minisztérium tervezi a drónok beszerzését, amelyre az úgynevezett csapatpróba után kerül sor; a hadsereg kipróbálja a szerkezeteket, esetleg javaslatokat tesz arra, hogy katonai felhasználásra miként lehetne még alkalmasabbá tenni, majd ezután kezdődhet a rendszeresítési eljárás. Ennek keretében a különböző katonai szabványoknak megfelelően beillesztik a honvédség arzenáljába a drónokat és a földi irányító kontrollt.

Megjegyezte: nemzetgazdasági szempontból igen jelentős, hogy hazai gyártásban szerezhetők be ezek az eszközök, hiszen így fele annyiba kerülnek, mintha külföldről vásárolnák meg azokat. Reményét fejezte ki, hogy a honvédség hadiipari cégei sikerrel értékesítik új fejlesztésüket civil területen is, hiszen ezek az eszközök sok területen alkalmazhatóak.

A Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. (HM EI Zrt)és a HM Currus Zrt. 2007-ben kezdte el a kutatást a pilóta nélküli repülőgépek terén; 2012-re komplex rendszer jött létre - ismertette Móró Lajos, a HM EI Zrt. vezérigazgatója.

Tájékoztatása szerint az Ikran nevű repülőgép képes előre programozott felderítő repülési célfeladat tervezésére, nyomon követésére, a fedélzetén elhelyezett HD kamera 12-szeres optikai zoommal rendelkezik, a pilóta manővereit az orrkamera segíti telemetria adatokkal; a Bora nevű gép ugyanezeket tudja, de egy HD képfeldolgozó, összehasonlító és kiértékelő szoftverrel is fel van szerelve.

A magyar drónok szoftvere felhasználóbarát, kezelésük könnyen megtanulható, és mindössze három személy működteti; a repülőgépek fejlesztési iránya a vezérlő robotika továbbfejlesztése, egy időben több repülőgép programozott repülése, repüléstervező és irányító program fejlesztése, képalkotó berendezések integrálása a repülőgépekbe - emelte ki Molnár Attila, a Currus Zrt. vezérigazgatója.

A hétfői gyakorlati bemutatót csaknem meghiúsította a rendkívül erős szél, de a gépeket végül sikerült levegőbe emelni.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 134 524 megtekintés

Videó: 52 651 617 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534878

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh