http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/231-genmodositassal-szennyezett-kukoricat-talaltak-baranyaban#sigProId7be93452c3
Mintegy 160 hektárnyi kukorica kitárcsázására kényszerültek baranyai gazdák, miután kiderült, hogy a növények génmódosítással szennyezett vetőmagból keltek ki - adta hírül az MR6, a régió rádiója pénteken.
Bognár Lajos, Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeleti és agrárigazgatási helyettes államtitkára megerősítette az MR6 értesülését, és elmondta, hogy a szennyezett vetőmag több termelőtől, nemzetközi forrásból származik. Mint elmondta, a génmódosított vetőmagból nemcsak Baranyában, hanem az ország más területein is felhasználtak. A vetőmagtételeket folyamatosan vizsgálják, a szaktárca még nem tudja, országosan mekkora területen kell kivágni a növényeket.
Az MR6 úgy tudja: az ügyben érintett a két legnagyobb nemzetközi vetőmaggyártó cég, és országosan akár több ezer hektárra is kerülhetett génmódosított vetőmag.
A baranyai gazdák nehezményezik, hogy a vizsgálatok miért csak most derítettek fényt a génmódosított vetőmag használatára, júliusban ugyanis már nem tudnak újra vetni, egész évi termésük kárba veszett. Problémát jelent az is, hogy a vetőmagot Baranyában terítő szigetvári cég felszámolás alatt ál, így ha nemzetközi vetőmaggyártók kártérítést fizetnek a történtekért, pénzt elsőként nem a termelők, hanem a szigetvári társaság hitelezői kapnak.
Frissítés (12:20): Megsemmisítették azt a mintegy 400 hektár magyarországi kukoricavetést, ahol az eddigi hatósági ellenőrzések kimutatták, hogy - a tiltás ellenére - génmódosított kukorica-vetőmag került a földbe - közölte az MTI érdeklődésére Bognár Lajos, az élelmiszerlánc-felügyeletért és az agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkár pénteken.
Azon a területen, ahol a vetést megsemmisítették - kitárcsázták - pollenszórás nem történt. A génmódosított kukorica-vetőmagot Szigetváron és környékén, Létavértesen és környékén, de Szolnok és Fejér megyében is vetettek génkezelt kukorica-vetőmagot - tette hozzá.
E téren a hatósági ellenőrzések ez év eleje óta folynak, márciusban egy új jogszabály is életbe lépett, amely kötelezővé teszi a forgalomba hozatal előtti GMO-vizsgálatot. A hatósági ellenőrzések a jövőben is folytatódnak - mondta a helyettes államtitkár - annak ellenére, hogy a vevőmag-forgalmazóknak kötelességük meggyőződni arról: az általuk forgalmazott termék GMO mentes-e.
Az ellenőrzések során az ellenőrök Pioneer és Monsanto fajtákat egyaránt találtak az elvetett vetőmagok között. A hatóság azt nem vizsgálja - az unión belüli áruk szabad áramlása miatt -, hogy miként került az országba a GMO-val szennyezett vetőmag, de azt igen, hogy hová került az áruból - közölte a helyettes államtitkár.
Forrás: MTI
Korábban ajánlott filmünk a génmódosított terményekről itt látható: Kattintson ide...