A 10 évre titkosított kormányhivatal jelentéséből kiderültek pár napja az egy évvel ezelőtti végtörlesztés részletei, előzményei.

A kormányhivatal előre jelezte a Államnak, hogy a tervezett intézkedések, csak a jómódúaknak teszik lehetővé a "deviza"hitelből való szabadulást. Ahhoz, hogy széles körben tudjanak élni ezzel az érintettek szükséges egy olyan forinthitel, mellyel a megfizethetetlen meglévő hitelüket ki tudják váltani. Ez pozitív diszkrimináció a jómódúakkal szemben.

A pénzügyi rendszerrel el tudták fogadtatni a végtörlesztés szükségességét, fel tudtak hozni olyan érvrendszert, melynek nem tudtak a banki vezetők ellentmondani. Az Állam úgy szabályozta a végtörlesztést, hogy csak kevesen tudják igénybe venni. Az Állam semmit sem tett akkor, amikor a pénzintézetek szinte lehetetlenné tették a forinthitelek felvételét. Az érthető, hogy a pénzintézetek nem szerettek volna tömeges végtörlesztést, az viszont elfogadhatatlan, hogy ezt az Állam sem akarta.

A kormány tisztában volt azzal, hogy azok, akik nem tudnak élni a szűkre szabott lehetőséggel, rosszabb helyzetbe fognak kerülni, a várható árfolyamromlás és a bankok várható lépései miatt. A kormány ezzel a lépésével több százezer magyar családot cserbenhagyott, beáldozott.

A jómódúaknak létrehozott végtörlesztést követően a kormány intézkedett, hogy a pénzintézetek károsultjai egyre nehezebben tudjanak élni a bíróságokon jogi igényükkel.

Az Állam tétlenül nézi, hogy magáncégek üldözzék el otthonukból azokat, akiket kirekesztett a végtörlesztésből, valamint a családok kilakoltatásokhoz biztosítja a rendőröket és a rohamrendőröket.

Az Alaptörvény szerint Magyarország védi a fogyasztókat az erőfölénnyel történő visszaéléssel szemben.

Felszólítjuk a Magyar Államot, az Alaptörvény fenti pontjának megfelelően végezze el a feladatát. Tegye meg a szükséges lépéseket, hogy a valóban rászorulók is menekülni tudjanak a pénzintézetek szorításából.

Követeljük a Magyar Nemzeti Bank tartalékaiból - melyek ok-okozati összefüggésben vannak a hazai devizahitelezéssel - történő kártalanítását az érintett lakosságnak. Természetesen ennek a ténynek a beismerésével egyidejűleg a teljes lakosság tájékoztatását követeljük, azon félreértések elkerülése végett, hogy az "adófizetők pénzéből" történt az Állami adósmentés.

2012. november 22.

Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezete

Banki és Végrehajtási Károsultak Fogyasztóvédelmi Egyesület

Bankcsapda Érdekvédelmi Civil szervezet

Hiteles Magyarok Fóruma

Hiteles Mozgalom

Magyar Szociális Fórum

Széchenyi Hitelszövetség

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 126 104 megtekintés

Videó: 52 646 510 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534392

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh