http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/2373-mar-tesztelik-a-pecsi-eromu-biomassza-kazanjat#sigProId12a9ce05dc
Megkezdődött a pécsi erőmű új biomassza-tüzelésű kazánjának tesztelése a napokban.
A társaság pénteki közleménye szerint a berendezésbe már begyújtottak és hamarosan gőzt is termelnek vele. Rámutattak: mindez fontos állomása a Pannonpower Holding Zrt. 24 milliárd forintos biomassza-beruházásának, melynek eredményeként várhatóan év végétől, jövő év elejétől egy új, szalma- és kukoricaszár-tüzelésű blokkot állíthatnak a kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés szolgálatába.
A Pannonpower Holding Zrt. tavaly ősszel közölte, hogy új biomassza blokkot helyez üzembe a pécsi hőerőműben. A jelenlegi 50 megawatt teljesítményű fatüzelésű mellett épülő 35 megawattos blokk a maga nemében a legnagyobb berendezés lesz Magyarországon, Pécs pedig az ország első olyan városa, ahol a távfűtéshez szükséges hőenergiát szinte kizárólag biomasszából állítják elő. A blokk évente 200 gigawattóra villamos energiát is termel, ez mintegy 100 ezer ember áramszükségletét fedezi.
A Pannonpower szerint az évente 240 ezer tonna lágyszárú bálázott mezőgazdasági mellékterméket, főként szalmát, kisebb részben energianádat felhasználó blokk a régióban 150 embernek ad munkát. Szakemberek számításai szerint az építkezés nemzetgazdasági szinten egyszeri 4,6 milliárd forint plusz jövedelmet generál, a központi költségvetésnek 3 milliárd forint többletet jelent. A létesítmény működése évi több mint 100 millió forinttal növeli a helyi adóbevételt.
Az új blokk üzembe helyezésével stratégiai tartalékba kerül az erőmű két gáztüzelésű kazánja, ezáltal 80 millió köbméter gázt takarítanak meg, minimálisra csökken a pécsiek függése az importált fosszilis tüzelőanyagoktól, és nő az ellátás biztonsága. A gázkazánok beindítására csak extrém időjárási körülmények között, mínusz 25 Celsius fok alatti hőmérséklet esetén lenne szükség.
Forrás: MTI