A legújabb reklámadó tervezet nem ad sokat a költségvetéshez, azonban nagyon nagy mértékben érintené a két magyar kereskedelmi tévécsatornát, melyek drasztikus lépésekre kényszerülhetnek.

A kormány által kivetni tervezett reklámadó elég komolyan sújthat pár médiacéget, a lapkiadók mellett a legnagyobb csapást a magyar kereskedelmi tévécsatornák szenvednék el - mint ahogy minden bizonnyal ez is a tervezett törvény célja. A két legnagyobb bevétellel rendelkező cég, az RTL Klub és a TV2, illetve az M-RTL Zrt. és az MTM-SBS zrt. összesen 5-6 milliárd forint adót fizethet be, ami a reklámadó összes bevételeinek több, mint felét jelentené. Természetesen mindkét közleményben nyilvánult meg a tervezett adónemről.

A magyar RTL Csoport közleménye: "A magyar RTL Csoport megdöbbenéssel értesült az Európában példa nélküli új adófajta, a reklámadó tervéről, különösen a mai napon megjelent törvénytervezetről. Az adó egy teljes iparágat tesz tönkre, amely az elmúlt öt évben már így is bevételei felét elvesztette. A ma közzétett tervezet kifejezetten a televíziós iparágat lehetetleníti el, azon belül is a legnagyobb bevétellel rendelkező RTL Klubot érinti, hiszen az adó progresszivitása úgy van meghatározva, hogy az elsősorban társaságunkat hozza nehéz helyzetbe. Mindez jelentősen szegényebbé teszi a magyar tartalom ipart, nagymértékben csökkenti a Magyarországon előállított műsorok mennyiségét, és munkahelyek százait veszélyezteti a médiaiparban. A magyar RTL Csoport szoros figyelemmel követi a törvényjavaslat alakulását és minden opciót mérlegel a további magyarországi működésével kapcsolatban.

A TV2 közleménye: "A reklámadó terve váratlanul ért minket, nagyságrendje meglepő és teljességgel elfogadhatatlan: csődbe viszi a 10 milliárdos árbevétel feletti vállalatokat, ezzel szemben költségvetési oldalon - tekintve, hogy egy 100 milliárd alatti reklámpiacról beszélünk - nagyságrendileg nem jelent számottevő bevételt. A reklámadó bevezetésével több száz ember munkahelye kerülne veszélybe, alapvető, a nézőket 15 éve szórakoztató és tájékoztató műsorok szűnhetnek meg, emellett nem lenne pénz tömegtájékoztatásra, közszolgálati feladatok teljesítésére."

Forrás: sg.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 125 157 megtekintés

Videó: 52 645 909 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534356

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh