http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/3437-elindult-a-mobiltarca-alkalmazas-tesztelese#sigProIdd6371ced72
Elindult az érintés nélküli technológián (NFC) alapuló MobilTárca alkalmazás magyarországi tesztelése - jelentették be a tesztelésben részt vevő piaci szereplők csütörtökön Budapesten.
Az alkalmazással kiváltható a bankkártyás fizetés vagy akár a hűségpontok kártyán gyűjtése. Ehhez egy NFC technológiával felszerelt, azaz rövid hatótávolságú adatkommunikációra képes mobiltelefonra, illetve a kereskedő részéről megfelelő fogadó terminálra van szükség. A tranzakció a PayPass típusú fizetéshez hasonlóan zajlik.
A tervek szerint a kétezer fő részvételével zajtó tesztelés hat hónapig tart, amit a rendszer kereskedelmi bevezetése követ majd.
A tesztelésben a Magyar Telekom, a Telenor, a Vodafone, az OTP Bank, a MasterCard kártyakibocsátó és a SuperShop hűségprogram vesz részt.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Magyarország Európában az elsők között teszteli a rendszert. A projekt a Magyar Mobiltárca Szövetség koordinálásával valósul meg, a technológiai hátteret pedig a Biztonsági Nyomda nyújtja.
Pukler Gábor, a Magyar Telekom innovációs igazgatója, aki egyben a mobiltárca szövetség elnöke a tájékoztatón hangsúlyozta, hogy nem kiváltani akarják a bankkártyát, a mobilfizetés egy újabb lehetőség lesz, ami azzal a kényelemmel jár, hogy ha a mobiltelefon nálunk van, nincs szükség pénztárcára, vagy kártyákra, az okostelefonos alkalmazással akár vásárlás, akár szórakozás, vagy étkezés megoldható.
Takács Zoltán, a Telenor vezérigazgató-helyettese elmondta: a mobilszolgáltató úgy teszteli a rendszert, hogy a dolgozók belépőkártyáját NFC-képes telefonra cserélték, ezzel lehet közlekedni a székházban, fizetni az étteremben, vagy használni a nyomtatókat.
Beck György, a Vodafone Magyarország elnöke ismertette, hogy Magyarországon a jelenleg forgalomban lévő készülékeknek mintegy 15 százaléka NFC-képes, és a várakozások szerint az év végére az eladott mobiltelefonok 80 százaléka rendelkezik majd ilyen technológiával.
Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy az OTP elsőként vezette be az érintés nélküli fizetési technológiát Magyarországon. A banknak 11 ezer erre alkalmas terminálja és mintegy 770 ezer ilyen kártyája van.
A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy tárgyalások folynak több bankkal is, hogy a MobilTárca éles indulásakor minél több piaci szereplő csatlakozzon a rendszerhez. Magyarországon kilenc bank rendelkezik PayPass bankkártyával és közel 17 ezer terminál képes az érintés nélküli fizetésre.
Forrás: MTI
Kapcsolódó blog bejegyzésünk:
Google pénztárcával a digitális diktatúra felé