Alapos szakmai előkészítő munka után 2013. december 31-én megjelentek a kizárólag energiahasznosítás céljából kitermelt termálvízre vonatkozó új végrehajtási szabályok, amelyeknek köszönhetően megszűnt a termálvizet használó kertészetek túlszabályozása.

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) hétfői közleményében emlékeztet arra, hogy 2013 tavaszán megszűnt az energetikai célra kitermelt termálvíz általános visszatáplálási kötelezettsége, a frissen megjelent jogszabályok pedig rendezik annak gyakorlati végrehajtását.

A módosítások célja, hogy a termálvíz felhasználókat a hasznosítás során indokolatlan teher ne sújtsa, ugyanakkor a környezetvédelmi szempontok is maradéktalanul érvényesüljenek.

A szabályozás ezért kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a kitermelt termálvíz kibocsátásakor a gazdálkodók környezetet kímélő, ugyanakkor annak természetes, biológiai folyamatait a társadalom és a környezet számára egyaránt előnyösen felhasználó szennyvíz- és használt-víz kezelési technológiákat alkalmazzanak - olvasható a közleményben.

Az új feltételekkel lehetővé vált a kibocsátott termálvíz többcélú tározótavas természetközeli - létesített vizes élőhelyeken megvalósuló - tisztítása és kezelése. Ez a környezetkímélő módszer nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a kibocsátó meg tudjon felelni a használt víz szennyezőanyag kibocsátására vonatkozó követelményeknek.

Fontos előrelépés, hogy a jövőben a kitermelt termálvízben az új szabályok szerint lehetőség nyílik intenzív medencés haltenyésztésre, így a felszínre hozott termálvíz többszörösen is hasznosulhat.

A felhasználók, kertészetek érdekében a VM felülvizsgálta a vízkészletjárulék és a bányajáradék számításának módszerét, a kibocsátási határértékek indokoltságát, a fajlagos bírságtételek összegét.

Az új szabályozás - a VM zöldség-gyümölcs ágazati stratégiájával összhangban - megteremti a termálvíz felhasználóknak a kiszámítható, hosszútávon tervezhető gazdálkodás lehetőségét, biztosítva ezzel a magyar mezőgazdaságnak a feltételeket a jó minőségű, friss zöldség árualap megtermeléséhez, az üvegházas kertészetből élő családok ezreinek pedig a biztonságos megélhetést - áll a közleményben.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 506 522 megtekintés

Videó: 51 298 757 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7352125

Jelenleg az oldalon

11
Online

Interreg CE1013 REFREsh