http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/569-influenza-megerkezett-az-oltoanyag-a-kistersegbe#sigProId471f51d505
Bár az erre az esetre létrehozott figyelőszolgálatok egyelőre mindössze egy influenzás megbetegedést regisztráltak országosan, kijelenthető, hogy küszöbön áll az influenza-szezon. Az oltóanyagok (térítésmentes és térítéses egyaránt) már rendelkezésére állnak, mind a háziorvosok mind az ÁNTSZ szakemberei felkészültek akár nagyobb méretű megbetegedésre is a kistérségben.
4 500 adag oltóanyag már a háziorvosok rendelkezésére áll – tájékoztatta lapunkat dr. Albert Nóra a Komló Kistérségi Népegészségügyi Intézet tiszti főorvosa, hozzátéve, hogy a vakcinákat a tavaly felhasznált mennyiség, illetve a kockázati csoporthoz tartozók számának arányában osztották szét praxisonként.
A főorvosnő elmondta, hogy a 40. héttől elindult a figyelőszolgálat, ami a kistérségben egyelőre csak az influenzaszerű megbetegedéseket rögzített. Az influenzaszerű megbetegedés bizonyos tüneteket, tünetegyüttest tartalmazó diagnózis, míg az influenza virológiai vizsgálatokkal egyértelműen beazonosított kórokozó.
A védőoltás az influenza A (H1N1és a H3N2) és B elleni antigént tartalmaz, háromkomponensű oltóanyag, a szakember reményei szerint nagymérvű védettséget fog adni.
A védőoltást a krónikus betegeknek és a 65 évnél idősebbeknek egyértelműen ajánlott, de dr.Albert Nóra fontosnak tartja, hogy minél többen oltassák be magukat. Azt azonban nem árt tudni, hogy legalább két hét szükséges ahhoz, amíg a beoltást követően a védettség kialakul a szervezetben.
Az influenza vírusos megbetegedés, melyet láz, orrfolyás, köhögés, fejfájás, rossz közérzet, az orr és a légutak nyálkahártyájának duzzanata jellemez. Az influenzavírusok az egyéb légúti fertőzések kórokozóihoz hasonlóan a köhögéskor, tüsszögéskor és beszéd közben keletkező légúti váladékcseppecskék révén, cseppfertőzéssel terjednek.
Forrás: komlo.hu
Kapcsolódó blog bejegyzéseink itt olvashatók: