Az automatizálás Magyarországon egymillió munkahelyre fog érdemi hatást kifejteni 2030-ig a mérsékelt ütemezési forgatókönyv alapján - állapította meg az MTI-nek eljuttatott tanulmányában a McKinsey vezetési tanácsadó cég.

A robotizáció sok munkahelyet érint, de keveset vált ki teljesen: a munkakörök kevesebb mint 3 százaléka automatizálható teljes mértékben, miközben tízből hét munkahely esetében a tevékenységek legalább 20 százaléka már ma is automatizálható.

Magyarországon hét év alatt 3,73 millióról 4,35 millióra nőtt a foglalkoztatottak száma, a munkaerőpiaci tartalékok kimerülőben vannak, a termelékenység egyes ágazatokban pedig romlott az elmúlt években. A tanulmány egyik fő megállapítása, hogy az automatizálás a termelékenység növelésén keresztül évi 0,8 százalék és 1,4 százalékponttal gyorsíthatja a gazdasági növekedés ütemét Magyarországon, és a munkaerőhiányra is megoldást jelenthet.

A McKinsey becslései szerint a jelenleg rendelkezésre álló technológiákkal a magyar munkaórák 49 százalékát lehetne automatizálni, ami összhangban van a globális átlaggal.

Miközben az automatizálás széles körben reáljövedelem-növekedéshez fog vezetni, egyben felgyorsíthatja a jövedelemkülönbségek növekedését is - állapítják meg a tanulmányban.

Magyarország számára az automatizálás kulcsfontosságú, az ország a gazdasági versenyképességét a régión belül és globálisan is javítani tudja ezen keresztül. Egy átfogó automatizálási program támogatása segíthetne olyan külföldi befektetéseket az országba vonzani, amelyek a magasabb hozzáadott értékű munkahelyek létrehozását biztosítják.

A vezetési tanácsadó rávilágít elemzésében arra a különbségre is, amely a munkaerő jelenleg kínált készségei és a munkáltatói kereslet között figyelhető meg. Továbbá azt is megjegyzik: a vállalkozások egy része nem érdekelt az automatizálás gyorsításában, tekintettel a relatíve alacsony magyarországi bérköltségekre.

Forrás: napi.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 120 771 megtekintés

Videó: 52 642 201 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534178

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh