Két évvel ezelőtt gazdasági megfontolásokból vágott bele a Komlói Fűtőerőmű Zrt. a tüzelőanyag-váltásba. Az eltelt idő bebizonyította, a gázkazánok lecserélése nem csak szükséges, de jó döntés is volt.

A tűzifával, erdei aprítékkal és egyéb faipari melléktermékekkel fűtött biomassza-kazán 2010-es üzembe helyezése óta lényegében problémamentesen biztosítja Komló város távfűtését. A berendezés rendelkezésre állása 91%-os volt, amely rendkívül jónak mond-ható. A megtermelt hőmennyiség nagyjából kétharmada származott biomasszából, csak nagyobb hidegekben volt szükség a tartalékként változatlanul üzemképes állapotban tartott gázkazán beindítására.

A tüzelőanyag-váltás egyik legnagyobb előnye az volt, hogy sikerült mérsékelni a gázimport esetleges csökkenéséből vagy leállásából eredő kockázatokat és kiküszöbölni a világpiaci gázár folyamatos emelkedésének negatív hatásait. A gyakorlatban ez azt jelen-tette, hogy 2010-ben egyszeri árcsökkentésre volt lehetőség, azóta pedig az alacsonyabban tartható működési költség hozzájárult, hogy ne dráguljon jelentősebb mértékben a távhő.

Emellett nem elhanyagolhatóak a környezetvédelmi szempontok sem. A biomassza-tüzelés lényegében szén-dioxid semleges, hiszen csak annyi üvegházhatású gázt juttat a légkörbe, amennyit az adott növény onnan előzőleg kivont. Ennek köszönhetően az el-múlt két évben összesen mintegy 60 000 tonnányi kibocsátást sikerült megtakarítani.

Valószínűleg a fenti előnyöknek is köszönhetően a város lakossága pozitívan viszonyul biomasszához. Bár kezdetben voltak kétkedő hangok a beruházással kapcsolatban, az eltelt két év tapasztalatai mindenkit meggyőztek. Így a Komlói Fűtőerőmű most már teljes körű lakossági támogatást élvezve állít elő olcsó és környezetbarát energiát.

Forrás: Komló Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 148 099 megtekintés

Videó: 52 663 722 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535623

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh