A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egyik különleges részlege kifejezetten a webes vélemények és más forrásokból származó információk összegyűjtésével és kiértékelésével foglalkozik.

A hivatalosan Open Source Centernek nevezett csoport tagjai magukat viccesen nindzsakönyvtárosoknak hívják. A fő feladatuk a különböző közösségi portálokon, például a Facebookon, továbbá a mikroblogokon, elsősorban a Twitteren olyan vélemények és információk felkutatása, amelyekből megállapítható, hogy egy adott országban milyen a közhangulat. Ezekből az anyagokból minden egyes nap jelentést készítenek, amit eljuttatnak a Fehér Házba. Az elemzések egyaránt foglalkoznak a Facebookon tett bejegyzésekkel, a Twitter-üzenetekkel, az újságcikkekkel és természetesen a televíziós és a rádiós híradásokkal.

A csoportba beosztott ügynökök munkája meglehetősen sziszifuszi, hiszen naponta 5 millió (!) tweetet néznek át, emellett állandóan figyelemmel kell kísérniük a televíziók és a rádiók műsorait, valamint a chatszobákat. Az aktákba ezenkívül bekerülnek még a lehallgatott telefonbeszélgetések is. A cél az, hogy egy minél átfogóbb képet kaphassanak a döntéshozók az adott országokban uralkodó helyzetről. Az összegyűjtött anyagok nagy része titkosnak minősül. A részleg munkájába betekintést kapott az Associated Press hírügynökség egyik tudósítócsoportja, amely csak úgy kapott engedélyt, ha titokban tartja, hogy pontosan hol dolgozik a csoport és nem hozza nyilvánosságra az ügynökök nevét.

Doug Naquin, az Open Source Center vezetője ugyanakkor készséggel válaszolt a kérdésekre. Elmondása szerint munkatársai képesek voltak előrejelezni az egyiptomi eseményeket, csupán egy dolgot nem tudtak megmondani, hogy a forradalom mikor következik be. Emellett azt is előre érzékelték, hogy az események miatt megváltoznak az egyiptomi közösségi oldalakon a játékszabályok és ezek a platformok fenyegetést jelentenek majd a rezsimnek.

A részleget a 9/11 Bizottság ajánlására alapították. Legfontosabb feladata a terrorizmus elleni harc, illetve a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozása. A központ több száz ügynököt foglalkoztat, a pontos számuk már titkos adat. A jelentések között akadnak, amelyek a kínai internetcenzúrával foglalkoznak, míg mások pakisztáni helyzetképet festenek le. A csoport belső munkatársai mellett vannak külső segítők is, ők többnyire az amerikai nagykövetségek alkalmazottai. A két legfontosabb felvételi szempont az idegen nyelvek ismerete és a kutatói munkához szükséges képességek megléte.

Naquin kitért a jövőre is. Arra számítanak, hogy a jövőben olyan mobil közösségi hálózatok alakulnak ki, amelyekhez csak az arra előfizetők férhetnek majd hozzá. Ez megnehezíti az ő dolgukat is. A tálibok már most is használnak Afganisztánban és Pakisztánban ilyen hálózatokat. A szakember azonban bízik az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Hivatalának (NSA) munkatársaiban, hogy feltörik majd ezeket a rendszereket is.

Forrás: sg.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 507 790 megtekintés

Videó: 51 299 102 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7352227

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh