A Duna-Dráva Cement Kft. évtizedek óta elkötelezett híve és fő támogatója a természeti értékek védelmének, és egy fenntarthatóbb életforma kialakításának. A vállalat több mint egy évtizede támogatja a környezettudatos kezdeményezések megvalósulását a Zöld Megoldás-pályázat keretében. 2022-ben további 7 projekttel növelik a támogatottak számát.

A Beremendi Cementgyár környezetében élő közösségek zöld kezdeményezéseit ebben az évben 3 millió forinttal, a pécsi kisrégió pályázóját pedig 1,5 millió forinttal támogatja a DDC. A Váci Cementgyár térségéből beérkezett nyertes pályázatok megvalósulásához közel 3 millió forinttal járul hozzá az építőanyag-ipari vállalat.

A Bírálóbizottságoknak 2022-ben összesen 19 pályamunka közül kellett kiválasztania a legjobbakat. Azokat, akik újszerű ötletekkel, a fenntarthatóságot és környezettudatosságot megcélozva készítették el a pályázatukat.

Megéri többször pályázni

A Déli ASzC Teleki Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium "Körforgás a zöldben" elnevezésű pályázatával az öt évvel ezelőtti parkátalakítást folytatja. Kiegészítik a területet fűszerkerttel, valamint ehhez kapcsolódóan hasznos ízeltlábúakat és rovarokat telepítenek a madárbarát park létrehozása mellett.

A „Fenntartható és ehető óvodaudvar” elképzeléssel a Nagyharsányi Óvoda a tavaly megvalósult projektet kívánja befejezni. A polikarbonát melegházat téliesítik az elképzelésüknek megfelelően, hogy egész évben, így télen is friss zöldség kerülhessen a gyerekek asztalára.

A Szavai Óvoda „Le a cipővel!” pályázatával a környezettudatos életet kívánja megalapozni, és ezzel együtt a gyermekek mozgás- és egészségfejlesztését. A pályázó néhány évvel ezelőtt sikeresen indult és nyert a DDC környezetvédelmi pályázatán.

A Pécs vonzáskörzetében nyertesként kihirdetett Orfűi Fekete István Óvoda és Konyha "Ismerd meg lakóhelyed szépségeit - orfűi felfedezőmanók központja" elnevezésű pályázatával egy zárt, szabadtéri foglalkoztatót tervez kialakítani az interaktív oktatás, felfedezések, kísérletek és játékok reményében.

A váci régióban a Kisvác-Középvárosi Óvoda, a Szokolyai Cseh Péter Általános Iskola és az Azonos Esélyekért Alapítvány, valamint a Váci Juhász Gyula Általános Iskola elképzeléseit támogatja a DDC.

A DDC Zöld Megoldás-pályázat keretében az elmúlt évek során eddig összesen 53 projekt valósult meg mintegy 74 millió forintból. Az idén megvalósuló 7 pályázattal pedig tovább növelik a támogatottak számát.

Forrás: Duna-Dráva Cement Kft.

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 120 722 megtekintés

Videó: 52 642 169 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534177

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh