http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/14664-klimavedelmi-egyuttmukodesben-allapodott-meg-az-egyesult-allamok-es-kina#sigProIdb8faabbdfe
Kétoldalú klímavédelmi együttműködésről állapodott meg szerdán az Egyesült Államok és Kína.
Az egyezményről szóló, váratlan és a két ország esetében meglehetősen ritka közös kormányközleményt az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének Glasgowban zajló 26. ülésén (COP26) adta ki a két tárgyalóküldöttség szerda este.
A deklaráció szerint Kína és az Egyesült Államok tudatában van a klímaválság súlyosságának, és annak, hogy a helyzet sürgős cselekvést tesz szükségessé.
A közlemény címe és szövege is egyértelművé teszi, hogy a két ország - amely a világ két legnagyobb szennyezőanyag-kibocsátója - szerint még a jelenlegi évtizedben cselekedni kell a klímaváltozás hatásainak mérséklése érdekében.
A kommünikében Washington és Peking kötelezettséget vállal arra, hogy gyorsított ütemben lép fel a klímaválsággal szemben "a kritikus 2020-as évtizedben", emellett többoldalú konstrukciók keretében - köztük az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményén belül - is együttműködik egymással a klímaváltozás katasztrofális hatásainak elkerülése végett.
A közlemény kiemeli, hogy az Egyesült Államok 2035-re száz százalékban mentesíteni akarja áramtermelését a széndioxid-kibocsátástól, Kína pedig a 15. ötéves terv időszakában csökkenti a szénfelhasználást, és minden tőle telhetőt megtesz e folyamat felgyorsítására.
John Kerry, az amerikai kormány klímaügyi különmegbízottja szerda esti glasgow-i sajtóértekezletén felfedte: a kiadott közös közlemény előzményeként az amerikai és a kínai tárgyalóküldöttségek harminc alkalommal egyeztettek személyesen vagy online kapcsolaton. Úgy fogalmazott: a két ország közötti kapcsolatokban "nincs hiány nézetkülönbségekből", de a klímaváltozás ügyében az együttműködés az egyetlen lehetséges út.
Hszie Zsen-hua, a kínai küldöttség vezetője nem sokkal korábban tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a klímaváltozás elleni fellépés kérdésében "több az egyetértés, mint amennyi a nézeteltérés" Kína és az Egyesült Államok között.
Hszi Csin-ping kínai elnök - jóllehet hivatalos volt a múlt hétfőn kezdődött glasgow-i klímacsúcsra - nem jelent meg az értekezleten.
Joe Biden amerikai elnök, aki jelen volt a rendezvény első két napján rendezett csúcstalálkozón, elutazása előtti sajtóértekezletén úgy fogalmazott: véleménye szerint Kína nagy hibát követett el azzal, hogy nem jelent meg a COP26-ülés csúcsértekezletén, mivel így elesett attól a lehetőségtől, hogy "befolyást gyakoroljon az emberekre világszerte és a COP26-ülésen egyaránt".
Biden ugyanakkor nem említette, hogy a glasgow-i értekezleten kétoldalú közös közlemény várható az Egyesült Államok és Kína hosszú távú klímavédelmi együttműködéséről.
Forrás: MTI