Az ír adatvédelmi hatóság bejelentette, hogy vizsgálatot kezdeményez a konszernnel szemben. A hivatal megpróbálja kideríteni, hogy az európai felhasználók adatai, amelyeket a közösségi platform az Amerikai Egyesült Államokba továbbít, a tengerentúlon megfelelően védve vannak-e az amerikai kormány és a titkosszolgálatok, például a helyi Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) hozzáféréseitől.

Az eljárást azután indították el, hogy október elején az Európai Unió Bírósága érvénytelennek nyilvánította az Európai Bizottság azon határozatát, amely megállapítja, hogy az Egyesült Államok megfelelő védelmi szintet biztosít a továbbított személyes adatok számára. Amennyiben az ír adatvédelmi hatóság úgy találja, hogy a Facebook megsértette az Európai Unió adatvédelmi előírásait, akkor arra kötelezheti a vállalatot, hogy állítsa le az USA-ba irányuló adatküldéseket. Mindez ugyanakkor semmilyen módon sem befolyásolná a közösségi oldal működését.

A Facebook egyik szóvivője azt mondta, hogy "konstruktívak" lesznek az eljárásban és nem vettek vagy vesznek részt olyan programban, amely az amerikai kormány számára közvetlen hozzáférést biztosítana a szervereikhez. A cég mindenképpen megválaszolja majd a hivatal kérdéseit. Helen Dixon ír adatvédelmi biztos azt közölte, hogy a hivatala megfelelő gondossággal fogja megvizsgálni a Facebook elleni kereseteket.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 58 615 034 megtekintés

Videó: 34 707 334 megtekintés

Látogatók

Összesen5650592

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh