http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/5798-a-torok-titkosszolgalat-fegyvert-szallitott-az-iszlamista-miliciaknak#sigProIdd4ce3179a1
Ezt állítja az ellenzéki sajtó Törökországban. A kormányzat szerint a türkmén milíciák kapták a fegyvereket, de a sajtó szerint azokat a kurdok ellen küzdő iszlamista milíciákat fegyverezték fel, melyek később kikiáltották az Iszlám államot Szíriában és Irakban.
Kobane környékén a kurd milíciák élet-halál harcot folytattak az iszlamista erők ellen 2014 januárjában. Ebben a drámai helyzetben a török titkosszolgálat humanitárius segélynek álcázva fegyvereket juttatott el a szunnita milíciáknak- állítja az ellenzéki sajtó. A lapokban olyan sofőrök nyilatkoznak, akik a fegyverszállításban részt vettek a kritikus időszakban. Miközben Törökország fegyvert szállított a kurdokkal harcoló iszlamista milíciáknak, megakadályozta azt, hogy az iraki kurdok Kobane segítségére siessenek.
Nem véletlen, hogy az ellenzéki sajtó most számol be erről, külön hangsúlyozva azt, hogy az iszlamista milíciák nem sokkal később létrehozták az Iszlám államot, amely ellen aztán az ankarai kormány is harcot hirdetett. A választásokon Erdogan elnök pártjának a győzelmét épp a kurdok akadályozták meg. Ilyen körülmények között a kínos emlékek felelevenítése arra mutat, hogy a kurd Obamaként emlegetett fiatal ellenzéki vezér kitart amellett az álláspontja mellett, hogy semmiképp sem paktál le Erdogan elnökkel, és mindenképp megakadályozza az elnöki rendszer kialakítását Törökországban.
Forrás: globoport.hu
Kapcsolódó hírünk:
Egy újságírónő rejtélyes halála Törökországban Kattintson ide...