Tovább bővülnek a szabadtéri sportolási lehetőségek Baranya megye második legnagyobb városában. Egy friss kormánydöntésnek köszönhetően ugyanis görkorcsolya és gördeszka-park épül jövőre.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a sportági szakszövetség tavasszal hirdette meg az Országos Görpark Programot. A cél az volt, hogy minél több városban épüljön a gördeszkások és a görkorcsolyázók részére olyan biztonságos pálya, amelyen az amatőr sportolók mellett a versenyzők is tudnak gyakorolni. Komló már az első ütemre benyújtott a pályázatát – méghozzá eredményesen.

„Országosan tíz görpark építését támogatja most a kormány, Baranyában egyedül nálunk épül ilyen létesítmény. A beruházási összeg felét, de legfeljebb 30 millió forintot kaphatunk, vissza nem térítendő támogatásként. Cserébe öt éven keresztül vállalnunk kell a park fenntartását és mindenki számára ingyenessé tenni. Ez persze Komlón alapvető, hiszen eleve hosszú távon tervezünk a szabadtéri sportlétesítményeink építésekor és belépőt sem szedünk ezekért” – foglalta össze a részleteket Polics József polgármester.

A város évek óta szélesíti a szabadtéri sportolás lehetőségeit. Elkészült több kültéri edzőpark, úgynevezett felnőtt játszótér; futópálya és egy rekortánborítású sportpálya, a második építése pedig jövőre várható. A görpark tervezett helyszíne Körtvélyesben lesz, a létesítményt jövő júniusig kell átadni.

Forrás: Komló Város Önkormányzat

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 344 130 megtekintés

Videó: 51 215 023 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7332178

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh