Története során a legnagyobb létszámbővítését hajtotta végre tavaly ősz óta a Hauni Hungaria Pécsen. A cég a jelentős munkaerőhiány ellenére képes volt a hiányszakmának számító fém- és gépipari területen bővülni. Ez a kiemelkedő juttatások mellett a kiszámíthatóságnak és a jó munkakörülményeknek köszönhető. Varga Zoltán HR-vezető értékelte az elmúlt év tapasztalatait.

Milyen eredményeket hozott a Hauni tavaly ősszel elindított toborzókampánya?

Több mint kétszáz új munkatárs csatlakozott a Haunihoz, ami Baranya megye munkaerőpiaci helyzetében kiemelkedő. Szakképzett munkavállalókat kerestünk, elsősorban fém- és gépipari végzettséggel: CNC gépkezelőket, gépszerelőket, technikusokat, de mérnöki, konstruktőri és IT területre is vettünk fel új embereket. Annak ellenére, hogy hiányszakmákról van szó, még külföldről is tudtunk munkavállalókat visszacsábítani a városba.

Az eredmények természetesen nem jöttek maguktól. A Hauni hatalmas energiákat fordított a toborzásra. Nemcsak újságokban és internetes álláskereső portálokon hirdettünk, hanem plakátjaink megjelentek a megye több városában és részt vettünk a jelentősebb hazai állásbörzéken. Belső munkatárs-ajánló programunk is jól működik, több új kollégát régi haunisok ajánlottak be. Fő támogatói vagyunk a TechCsajok rendezvénysorozatnak, amivel a középiskolás lányokat szeretnénk a műszaki pályák irányába terelni és ennek révén mérnöki és termelési területen is növelni a nők arányát a cégnél. Vezető szerepet töltünk be a Pécsi Tudományegyetem elméleti és gyakorlati tudást egyszerre adó duális képzésében. A nálunk tapasztalatokat szerző diákok közül sokan munkatársaink is lesznek.

Mi okozta a legtöbb nehézséget az új munkatársak kiválasztásakor?

Legtöbbször a nyelvtudás hiánya. Főleg a mérnöki és más irodai munkakörökre jelentkezőknél okoz ez problémát, de mindent megteszünk, hogy orvosoljuk a hiányosságokat. Rendszeresen szervezünk ingyenesen nyelvi és szakmai tanfolyamokat és az iskolarendszerű tanulást is fizetjük, legyen szó szakképzésről vagy diplomaszerzésről.

Miért jönnek szívesen az emberek a Haunihoz dolgozni?

A régió legnagyobb munkáltatói közé tartozunk, közel negyedszázada működünk Pécsen. A Hauni neve összefonódott a stabilitással és a megbízhatósággal. Aki hozzánk belép, az bátran tervezhet hosszú távra. A 10-15-20 év után járó törzsgárda elismeréseket idén 151 munkavállalónknak fogjuk átadni. Ehhez adódnak a kiváló munkakörülmények és a szokásosnál szélesebb juttatási csomagok.

Mit kínál a Hauni a munkavállalóinak?

Világszínvonalú technológiát, valódi szakmai kihívásokat és kiugróan versenyképes bérezést. Számos programunk és nem bérjellegű juttatásunk is van. A kollégák ingyenesen csatlakozhatnak a Hauni 16 sportkörének bármelyikéhez. A klasszikus sportágak mellett megtalálható köztük például a paintball, a túramotorozás vagy a horgászat is. Rendszeresen szervezünk ingyenes egészségkamionos szűrővizsgálatokat, csapatépítő tevékenységeket, évente egyszer nagyszabású családi napot. Amelyik munkakörben megoldható, otthoni munkavégzésre is adunk lehetőség.
Lakásvásárlásra vagy felújításra munkáltatói kölcsönt adunk munkavállalóinknak, az ingázóknak anyagilag is támogatjuk a napi munkába járást, a még távolabb élőknek pedig lakhatási támogatással segítünk.

Hogyan lehet zökkenőmentessé tenni több száz új ember beilleszkedését?

Minden új kolléga első napja a welcome day, amikor nemcsak a munkavégzéshez szükséges kötelező oktatásokon vesz részt, hanem áttekintő képet kap a cégről, bejárja az üzemegységeket és megismeri a körülményeket. A Pártfogó Programban pedig egy régebbi munkatárs segít nekik a beilleszkedésben és válaszol a kérdéseikre. A régóta nálunk dolgozókra is odafigyelünk és meghallgatjuk a véleményüket. A 35 év alatti, Y generációnak is nevezett korosztály számára például önálló fórum működik. Az itt felmerült ötletekből több meg is valósult: például januártól minden haunis életkortól függetlenül az előírt húsz helyett legalább 25 nap alapszabadságot kap. Ezeknek és a juttatási rendszerünknek köszönhetően rendkívül alacsony, 5%-nál kevesebb az önkéntes fluktuáció a Hauninál, ami alig harmada az országos átlagnak.

Mit tervez a Hauni a jövő évben?

Azon dolgozunk, hogy a felvett új emberek „gyökeret eresszenek” nálunk, megtanulják a speciális munkafolyamatokat és a berendezéseink használatát. Ezzel párhuzamosan bővíteni szeretnénk a termelő részlegeket kiszolgáló mérnöki és tervezői oldalt. Még több magas színvonalú munkahelyet hozunk létre, amelyeknek köszönhetően az egész gyár hozzáadott értéke nő.

A Hauni Hungaria Gépgyártó Kft. Pécs és Baranya megye egyik legnagyobb iparvállalata. 1994 óta stabil és állandó szereplője a helyi gazdaságnak. A német tulajdonú Körber csoportba tartozó Hauni a gépgyártás nemzetközi élvonalában van, a pécsi üzem magasan képzett munkatársai világszínvonalú berendezésekkel dolgoznak. A társaság folyamatosan növeli a foglalkoztatotti létszámot, elsősorban műszaki végzettségű szakmunkásokat és diplomásokat keresve.

Forrás: Hauni Hungaria

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 124 658 megtekintés

Videó: 52 645 569 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534349

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh