Átadta a komlói önkormányzat a magyar állam tulajdonába a tervezett új büntetés-végrehajtási intézetnek helyet adó, Mecsekfalu és Körtvélyes közötti telket. A várhatóan hamarosan elinduló beruházásra a kormány is többletforrásokat csoportosított át.

Fontos lépésre került sor a tervezett komlói büntetés-végrehajtási intézet építésének folyamatában. Megtörtént ugyanis az intézetnek helyet adó telek hivatalos átadás-átvétele a komlói önkormányzat és az államot képviselő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. között.

A város még 2015-ben vállalata a létesítmény helyszínének kiválasztásához benyújtott pályázatában, hogy az építményhez térítésmentesen biztosít közművesített telket. A mostani átruházással a Mecsekfalu és Körtvélyes közötti, kicsivel több, mint 5 hektáros terület került állami tulajdonba. A megkötött szerződés egyértelműen rögzíti, hogy a területen kizárólag büntetés-végrehajtási intézet építhető fel, egyéb célokra az állam nem használhatja.

Komló négy évvel ezelőtt nyerte el a Belügyminisztérium pályázatán a lehetőséget, hogy itt épülhessen fel az ország egyik új intézménye. 250 új munkahelyet a városba hozó létesítmény kivitelezésére a beruházó büntetés-végrehajtás több sikertelennek bizonyuló közbeszerzési pályázatot is kiírt. „A fő gondot az okozta, hogy az eredetileg tervezett keretösszeg nem lett volna elég a felépítéshez, rendre magasabb árajánlatok jöttek be a közbeszerzéseken. Egy friss kormányhatározat azonban megemelte az építkezések büdzséjét, 2021 végéig kitolva a befejezés tervezett határidejét” – foglalta össze Polics József polgármester. A városvezető bízik benne, hogy az új közbeszerzés már sikeres lesz és elindulhat a kivitelezés.

Forrás: Komló Város Önkormányzat

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 123 102 megtekintés

Videó: 52 644 184 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534283

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh