http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/11695-oszi-gesztenye-nap-augusztus-utolso-napjan#sigProId5477a2be4b
Idén a Komlói Napok elé "tolakodott" a gesztenyési városrész hagyományos ünnepe a Gesztenye Nap. Tavaly esős, hűvös időre ébredtek az ünnepen a gesztenyésiek, ám ez sem volt ok arra hogy távol maradjanak a rendezvénytől.
2019-ben augusztus 31-én tartják Komlón a Gesztenye Napot a gesztenyési focipályán kialakított füves és betonos területen. Az évek óta megszokott pogácsamustra, főzőverseny, játékos programok, arcfestés mellett az esti koncertek is igen népszerűek. Az egész városból, környező falvakból is bőven akadnak látogatók.
Íme a Gesztenye Nap programja:
10.00 órától a mindig jó hangulatú Focibajnoksággal indul a programok sora.
13.00 órakor ragadnak fakanalat a gasztronómia szerelmesei, hogy elkészítsék szabadon választott bográcsos ételeiket. Munkahelyi-, baráti társaságok, szomszédok, rokonok jelentkezését várják. Jöhetnek a pogácsák is a sütőkből megannyi változatban. A zsűri tagjai a látogatók soraiból kerülnek ki.
Ugyancsak 13.00 órakor veszi kezdetét az igen népszerű akadályverseny, mely jobban összekovácsolja a csapatokat.
Arcfestés, légvár, lángosevő verseny - ezekkel találkozhatunk 14.00 órától.
A Kodály iskola tanulói mutatják be műsorunkat Madarak és madárságok címmel 15.00 órakor.
Papp Attila a CSÍT zenekar énekese 16.00 órakor lép színpadra.
A Gagarin iskola 5. a osztályos színjátszó csoportja a Rátóti csikótojás jeleneteit mutatja be 17.00 órai kezdettel.
18.00 órától a 40+ zenekar ad koncertet népszerű magyar dalokból.
Záróesemény a gesztenyési gyökerekkel is rendelkező Rockantak banda fellépése, mely 20.00 órától veszi kezdetét.
A rendezvény minden programja INGYENES!
Fotók: Folkner Károly