„Megfelelő kaliberű embert szeretnénk, aki engedelmességre bír minden népet, és kihúz minket abból a gazdasági fertőből, melybe egyre inkább belesüppedünk. Ilyen emberre várunk, és ha eljön – legyen akár Isten, vagy maga az ördög – tárt karokkal fogadjuk majd.” – Paul Henri Spaak, az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének első elnöke.

A politikai és polgári ellenállás globális terjedésével egyértelművé vált, hogy a nyugati államok problémái nem átmenetiek. Európában, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban, a gazdasági hanyatláson és szuverén adósságválságon kívül, számos, a globális pénzrendszerből adódó közös problémára derült fény. A polgári lázongások hátterében a gazdasági lehetőségek hiánya, a politikai jogfosztottság, az egyéni szabadságjogok elvesztése, a felelősségre vonás lehetőségének hiánya, a politikai és pénzügyi vezetés hitelességének elvesztése és a nemzeti kormányok legitimitásának dezintegrációja rejlik. Ezek a problémák azért jellemzőek Európára, az Egyesült Királyságra és az Egyesült Államokra egyaránt, mert mind a globalizációból erednek.

A nemzeti kormányok egyre inkább a Világbankhoz, az IMF-hez, a G20-akhoz vagy az Európai Központi Bankhoz hasonló nemzetközi testületek és multinacionális nagyvállalatok alárendeltjeivé válnak. A globalizációban központi szerepet betöltő multinacionális vállalatok az adott kormány által számukra garantált kiváltságos státuszt élveznek szinte minden országban. A nyugati kormányok által a multinacionális bankok számára biztosított mentőcsomagok világosan mutatják, hogy a multinacionális cégek érdekeit a nemzet érdekei elé helyezik. Ezt a hozzáállást azzal magyarázzák, hogy a multinacionális bankok alkotják a nemzetközi pénzrendszer infrastruktúrájának alapját. Ezt a mentalitást tulajdonképpen bármilyen nemzetközi ágazatra alkalmazhatják. A banki mentőcsomagok új precedenst állítottak, így ezt követően a nemzetközi ipari kartelek érdekei a törvények, szabályozások, és a nemzeti kormányok gazdasági és kereskedelmi egyezményei felett állnak. Bár a globalizációs fejlődés tekintetében a pénzrendszer megelőzte a többi iparágat, a banki mentőcsomagok elindítása egyértelművé tette az új világrend létezését.

A 2008-as pénzügyi válság és az azt követő globális hanyatlás arra enged következtetni, hogy a globalizáció nem járhat sikerrel néhány alapvető közgazdasági elvnek köszönhetően. A kisebb közösségek fenntartható működésével ellentétben, a globalizáció a globális termelés optimalizálását célzó központi tervezést részesíti előnyben, ami kizárólag a multinacionális vállalatoknak kedvez. A multiknak kedvező törvények és szabályozások nem feltétlenül szolgálják a stabilitást vagy a fenntarthatóságot és sok esetben ellentétben állnak a helyi vagy regionális cégek érdekeivel.

A nem kívánt következmények törvénye kimondja, hogy amikor egy összetett rendszert egy egyszerű rendszer segítségével akarnak irányítani nem kívánt következmények állnak elő. A globalizáció a nemzetközi testületek és multinacionális vállalatok viszonylag egyszerű, merev bürokráciáját akarja ráerőltetni egy körülbelül 196 nemzetből és több mint 6 milliárd emberből álló rendkívül összetett rendszerre. Az eredmény nem várt következmények egész garmadája lesz. A globalizáció gazdasági bukásánál talán még fontosabb az elkerülhetetlen politikai bukás.

A gazdaság, a biológiai ökoszisztémákhoz hasonlóan, egy spontán kialakuló, önszervező rendszer, ami helyi vagy regionális szinten természetesen alakul ki. Feldarabolni a természetesen kialakult, helyi vagy regionális gazdaságokat, annak érdekében, hogy az így kapott részeket (lásd tőke, munkaerő vagy természeti források) egy természetellenesen kialakított központi terv alapján rakják újra össze, súlyosan hibás és politikailag veszélyes koncepció. Leginkább a globalizáció számára elengedhetetlen politikai struktúrák eredményeznek ellenállást. Az olyan politikai rendszereket, amelyek az emberi természettel ellentétes viselkedést várnak az emberektől elnyomó rendszernek nevezik. Mivel a politikai szerkezetek társadalmi kontextusban jelennek meg, az etnikai és kulturális jellemzőkkel rendelkező helyi gazdasági kapcsolatokat kizárólag elnyomó politikai szerkezetek segítségével lehet absztrakt koncepciókra, mint amilyen a globális gazdaság, cserélni.

A globalizáció és a személyes szabadság

A globalizáció politikai abszurditásának megértéséhez ismernünk kell a politikai filozófia néhány alapelvét. Plató azt írta, hogy „a túlzás általában reakciót és ellentétes irányú változást eredményez, ami igaz lehet az időjárásra, az egyénre vagy egy kormányra is.” A globalizáció elve szerint a nemzeti kormányok nemzetközi testületek és multinacionális cégek alárendeltjeivé válnak. A gazdasági és politikai hatalom ilyetén áthelyezése csak erősen központosított hatalommal valósítható meg. Az Európai Unió is egy ilyen központilag megtervezett gazdasági egység, melyben a választás nélkül kijelölt és felelősségre nem vonható bürokraták döntenek a demokratikusan megválasztott országos vezetők helyett. Amennyiben Platónak igaza van, minél erőteljesebben központosított a hatalom, annál erőteljesebb reakció várható ellene.

Filozófiai szempontból az állam intézménye bizonyos mértékben mindig ellentétben áll az egyén szabadságával. Az egyén és a közösségek érdekei között mindig volt, van és lesz bizonyos fokú ellentét. Minden emberben van bizonyos fokú önzés, kiben több, kiben kevesebb, és a legtöbb ember arra vágyik, hogy szabadon megvalósíthassa vágyait. Ezek közül a vágyak közül sok a közösség érdekeit is szolgálja, tehát nem minden önző vágy destruktív a közösségre nézve. A személyes szabadság korlátozása olyan mértékben szükséges, amennyiben az adott viselkedés ellehetetleníti a közösség fennmaradását.

Bár nincs olyan kormány a földön, amely képes lenne rendfenntartó hatalom nélkül kormányozni, erőszak alkalmazása kizárólag abban az esetben lehet legitim, amennyiben az egy adott ország lakosainak érdekét szolgálja. Erőszak alkalmazása egy ország saját polgárai ellen, magánemberek vagy egy másik nemzet érdekei javára nem legitim eljárás és kimeríti az erőszakos, elnyomó rendszer fogalmát. Ez a különbség egyértelmű minden nyugati ember számára, amikor azt látják, hogy Iránban vagy Szíriában a békés tüntetőkre lő a rendőrség, de nem mindenki látja ugyanezt, amikor a rendőrség erőszakot alkalmaz a békés tüntetők ellen Görögországban vagy Spanyolországban.

A globalizáció és a politikai jogfosztottság

A kormány által uralt közösség méretének növekedésével egyenes arányban nőnek az egyéni viselkedésre és a személyes jogokra vonatkozó korlátozások. Egy családban, törzsben vagy faluban a vezetők többnyire közvetlenül elérhetők és felelősségre vonhatók és az egyén közvetlenül is befolyásolhatja a közösséget érintő döntéseket. A közösség terjedelmének növekedésével az egyén egyre inkább alárendelt helyzetbe kerül, míg végül semmilyen beleszólása nem lesz a döntésekbe, a vezetőség szinte teljes mértékben elérhetetlenné válik és az egyénnek nincs módja a közösség vezetését irányító elveket befolyásolni. A politikai jogfosztottság így szorosan követi a globalizációt.

Az Európai Unió is ilyen önkényuralmi rendszerré alakult, melyben a választás nélkül kijelölt bürokraták diktálják a fiskális, monetáris és kereskedelmi rendelkezéseket a legnagyobb európai bankok igényei szerint. Más szóval a nemzeti kormányok és demokratikus választások irrelevánssá váltak Európában.

Bár a demokrácia biztosítja a közösség jóváhagyását és a megfelelő forrásokat a vezetők számára, a választásokat ettől függetlenül befolyásolni lehet, például a médián keresztül. Elméletben, egy köztársaságban az ingatag többséget alapvető törvényekben meghatározott elvek tartják vissza, ezeket a törvényeket meg lehet változtatni, pozitív és negatív irányban egyaránt. Gaius Cornelius Tacitus, római szenátor (i.sz. 56-117) azt írta, hogy „minél korruptabb egy állam, annál több törvénye van.” Az Egyesült Államokban uralkodó duopóliumot többnyire nagyvállalati szponzorok pénzelik, így a törvényeket, a hivatásos lobbistáknak köszönhetően, a nagyvállalatok érdekei szerint írják és fogadják el. Az Amerikai Szövetségi Törvénykönyv több tízezer oldalnyi lobbisták által írt törvényt tartalmaz, melyek egyértelműen jobban kedveznek az adott lobbista munkaadójának, mint a közösségnek. Ehhez még vegyük hozzá, hogy az amerikai politikusok számadással tartoznak vállalati szponzoraiknak is, akik bármikor elmozdíthatják őket pozíciójukból vagy megvonhatják tőlük a támogatást. Ebből kiindulva az amerikai szavazónak vajmi kevés beleszólása van a politika alakulásába.

A romlás útja

Bár a globalizáció gazdasági bukása már most is egyértelműen látható, a politikai bukás még csak most kezd kibontakozni. A görögországi és angliai tüntetések csak az első repedések az igen összetett probléma felszínén. Mivel a globalizáció a világ legnagyobb vállalatainak célkitűzése, Európa, Anglia és az Egyesült Államok vezetői egyöntetűen támogatják. Az egyre növekvő globális káosz ellenére a politikai, pénzügyi és üzleti vezetőknek eszébe sem jut visszatérni az egyszerűbb, valóban demokratikus, önszabályozó és fenntartható gazdasági és politikai szerkezetekhez. Ettől függetlenül a globalizáció gazdasági és politikai következményei egyre erőteljesebben mutatkoznak, mígnem a gazdaságok és nemzetállamok mesterséges globális kollektívába kényszerítésére tett erőfeszítések meg nem szűnnek.

A globalizáció menetelését a politikai jogfosztottság, a személyes szabadságjogok elvesztése, a felelősségre nem vonható vezetés, illegitim kormányok és az erőszakos elnyomás szegélyezik. Furcsa irónia, hogy az egységes, globális emberközösség pozitív előképe a harmonikus, békés, háborúzó nemzetek nélküli együttműködés. A szomorú valóság, hogy a globalizáció nem kívánt következményei a társadalmi és politikai lázongások, a polgári ellenállás és végül a forradalom. A legjobb esetben is erőteljesebb és szélesebb körű gazdasági és politikai bizonytalanság vár ránk. A legrosszabb esetben pedig polgárháborúk és kiterjedt nemzetközi háborúk állnak a küszöbön.

Forrás: idokjelei.hu