Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége évek óta elismeri azoknak a munkásságát, akik részt vesznek Magyarország környezeti állapotának javításában, fejlesztésében.

A Szövetség 2000-ben megalapította Környezet Védelméért Díjat, amellyel méltányolja azon vállalkozásokat, magánszemélyeket vagy éppen diákokat, akik hozzájárulnak a környezetszennyezés csökkentéséhez és a társadalom környezettudatosságának növeléséhez, valamint a fenntarthatóság irányába tett törekvéseikkel példát mutatnak a magyar lakosság számára.

Idén három kategóriában – vállalkozás, magánszemély és ifjúság - fogadták a jelöléseket.

A DDC számára újabb meghatározó és kiemelkedő siker, hogy vállalkozás kategóriában az első helyezettnek járó díjat érdemelte ki. Az elismerést február 1-jén a 20. Országos Környezetvédelmi Találkozó keretében Dr. Szabó László, a DDC műszaki vezérigazgató-helyettese és Bocskay Balázs, a vállalat alternatív energia menedzsere vehették át.

A vállalat legújabb fenntarthatósági jelentésében bemutatja, miként teremtette meg az összhangot működése és környezete között, valamint a fenntarthatóság és a társadalmi felelősségvállalás területén tett törekvéseit is részletezi.

Forrás: Duna-Dráva Cement Kft.

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 134 686 megtekintés

Videó: 52 651 731 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534897

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh