http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/1266-biztosan-marad-az-atmeneti-banyaszjaradek#sigProId476746f405
Az elmúlt hetekben sok egykori komlói bányász fejezte ki az aggodalmát, hogy a rokkant-nyugdíjak országszerte zajló felülvizsgálatával együtt a bányászjáradékukat is elveszíthetik. Mindezen félelmek azonban alaptalanok, hiszen két külön juttatásról van szó, amelyre más-más szabályok vonatkoznak, s a bányászjáradék esetén ezek nem is módosultak.
Egy tavaly elfogadott törvény értelmében március 31-ig minden, az 57. évét be nem töltött III. csoportos rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjasnak kellett kérnie állapotának komplex felülvizsgálatát. A cél, hogy egy orvosokból, foglalkoztatási és szociális szakemberekből álló, független bizottság felmérje, az egyes ellátottak milyen mértékű munkaképesség-csökkenést szenvedtek el, illetve, hogy az állapotuk legalább részben helyreállítható-e.
Polics József polgármester elmondta, hogy a korábbi ígéreteknek megfelelően a felülvizsgálat nem érinti a korábbi bányásznyugdíj összegét, amely átmeneti bányászjáradékká alakult. Vagyis azok a személyek, akik legalább 25 évet föld alatt dolgoztak, és korábban bányásznyugdíjat vettek igénybe, de még nem töltötték be az öregségi nyugdíjkorhatárt, ezen a jogcímen változatlanul meg fogják kapni a juttatásukat. Tekintettel arra, hogy a bányásznyugdíjnak nem volt feltétele, hogy az igénylőnek egészségkárosodása legyen, a már megállapított ellátás átmeneti bányászjáradékkénti tovább folyósítása felülvizsgálat nélkül, hivatalból történik. Az ellátás összege évente a nyugdíjemeléssel azonos mértékben emelkedik.
Felülvizsgálatra a korábban rokkantsági, vagy baleseti rokkantsági nyugdíjas bányászok esetében kerül sor. Azok, akiket nem rehabilitálhatónak minősít a szakértői bizottság, rokkantsági ellátást kapnak, a korábbi rokkant-nyugdíjuknak megfelelő összegben. Azok, akiket a szakemberek rehabilitálhatónak minősítenek, a továbbiakban rokkant-nyugdíj helyett egy meghatározott összegű és időtartamú rehabilitációs ellátást fognak kapni. Emellett egy komplex program is rendelkezésükre áll, amely során segítséget kapnak munkaképességük visszaszerzésében. A továbbiakban az önkormányzat, a munkaügyi központ és más intézmények is igyekeznek támogatást nyújtani, hogy a rehabilitáltakat minél előbb visszavezessék a munka világába. Ezt elősegíti, hogy Komlón az elmúlt hó-napokban két olyan cég is megkezdte a termelést, amely elsősorban megváltozott munkaképességűeket foglalkoztat.
Mind a rehabilitációs, mind pedig a rokkantsági ellátás összege évente a nyugdíjemelés mértékével azonosan emelkedik majd.
Forrás: Komló Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló blog bejegyzésünket itt olvashatja: Kattintson ide...