http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/8843-nemet-penzugyminiszter-az-eurot-az-egesz-eu-penzeve-kell-tenni#sigProIdad3775a846
A leköszönő német pénzügyminiszter szerint el kell érni, hogy az euró váljon az Európai Unió pénzévé.
Wolfgang Schäuble a Financial Timesnak adott nyilatkozatában kitért a Brexitre, vagyis a brit EU-tagság megszűnésére is, alig burkoltan demagógnak nevezve azokat a Brexit-párti brit politikusokat, akik szerint Nagy-Britanniának túl sokba kerül az EU-tagság.
A londoni gazdasági napilap online kiadásában hétfőn ismertetett interjúban Schäuble kijelentette: az eurót az EU valutájává kell tenni, el kell jutni odáig, hogy az Európai Unió egésze az eurót használja fizetőeszközként.
Wolfgang Schäuble szerint Európa politikai integrációja messze a legjobb út az emberi együttélés és a békés világ ideájának valóra váltása felé, és ehhez szükséges Európa gazdasági integrációja is, a gazdasági integrációhoz pedig szükség van egy közös valutára.
A német pénzügyminiszter - aki a tervek szerint az új összetételű német szövetségi parlament, a Bundestag elnöke lesz - kijelentette, hogy a legfontosabb feladat most a kockázatok csökkentése, mert e kockázatok még mindig túl magasak; elég csak megnézni sok EU-tagállam bankrendszerének mérleghelyzetét.
Schäuble szerint biztosítani kell, hogy az euróövezet kellő mértékben ellenállóképes legyen, ha újabb gazdasági válsággal lenne kénytelen szembenézni, mivel a gazdasági helyzet nem lesz mindig olyan jó, mint most.
A veterán német politikus nevek említése nélkül hozzátette: mindeközben meg kell védeni az EU-tagállamok lakóit "azoktól a demagógoktól", akik azt mondják nekik, hogy Európa "túl sokba kerül".
"A britek megmutatták nekünk, hogy ez mekkora ostobaság" - mondta a német pénzügyminiszter a brit EU-tagságról tartott népszavazás kampányában elhangzott Brexit-párti érvekre utalva.
A tavaly júniusi referendumon a résztvevők szűk, 51,9 százalékos többsége arra voksolt, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az EU-ból.
A népszavazás kampányában a jelenlegi brit külügyminiszter, Boris Johnson által vezetett Brexit-tábor egyik központi érve az volt, hogy Nagy-Britanniának heti 350 millió fontba (120 milliárd forintba) kerül az EU-tagság, és ezt a pénzt inkább a brit állami egészségügyi ellátórendszerre kellene költeni.
Ez az állítás azonban már a kampányidőszakban támadások kereszttüzébe került, és Johnsont az utóbbi időben ismét éles bírálatok érték, mivel néhány hete egy újságcikkben felelevenítette ezt az érvet.
Johnson cikkének megjelentése után a brit statisztikai hivatal független felügyeleti hatóságának vezetője nyílt levélben nevezte "hivatalos statisztikai adatokkal elkövetett visszaélésnek" a brit EU-tagság heti 350 millió fontos költségéről szóló állítást.
Forrás: MTI / ft.com