Egy, a Müpában 2013. november 15-én rögzített hangverseny lesz az első a három interneten nézhető koncert közül, melyet a PFZ és a Müpa együttműködésének köszönhetnek a zenebarátok.

A zenekar közönségének folyamatos visszajelzéseiben visszatérő motívum, hogy bár az élő koncert hangulatát az otthoni zenehallgatás teljesen nem tudja visszaadni, de hiánypótló számukra minden online elérhető koncertélmény.

A Pannon Filharmonikusok összesen tehát három, a Müpában rögzített korábbi koncertfelvételét fogja megosztani a közönséggel. Bár a virtuális koncert sok mindenben különbözik az élő hangversenytől, ezek a felvételek abban mégis egyformák lesznek, hogy csupán a premier - előre meghirdetett - időpontjában lesznek megtekinthetők a zenekar youtube csatornáján.

Amikor 2013-ban, az első koncertfelvétel estéjén Budapesten eljátszották a muzsikusok ezeket a műveket, még senki nem tudhatta, hogy évek múltán egy hosszú, élő koncertek nélküli időszakban újra „előadják” – immár virtuálisan.

Bárki megtekintheti a koncertfelvételeket, aki  -könnyen, egy lépésben-  feliratkozik a zenekar youtube zenei csatornájára, a feliratkozó értesítést is kap az online hangverseny premierjéről.

A koncert május 28-án, csütörtök este, 19.30-kor lesz elérhető:

1. rész: online koncert 1
2. rész: online koncert 2

A felvételt a Müpa Budapest készítette.

Dallamos ritmus vagy ritmusos dallam?
A koncert 2013. november 15-én hangzott el a Müpában, a Pannon Filharmonikusok és az Amadinda Ütőegyüttes előadásában, Bogányi Tibor vezényletével.

A koncerten Fritz Kreisler A kínai dobos (Tambourin chinois), The Romping Golden Pheasants - kínai tradicionális zenéje, majd Gyöngyösi Levente Sinfonia concertante 4 ütőhangszerjátékosra és zenekarra című műve, az est végén Igor Stravinsky Tavaszi áldozat című darabja hangzik el.

Főszerepben az ütőhangszerek! Stravinsky és Gyöngyösi Levente elhangzó műveit így lehetne összefoglalni és egyben összekapcsolni. Gyöngyösi művének címe jelöli a műfajt: egy hangszercsoport, jelen esetben négy dallamjátszó ütőhangszer (marimba, vibrafon, xilofon, harangjáték), jó néhány dob és egyéb ütőhangszer versenyzik a zenekarral. A mű bemutatása óta rendkívül nagy népszerűségnek örvend itthon és a nagyvilágban. Egyik tételében a szerző Erőss Zsolt hegymászó életművének kíván tisztelegni, akihez személyes élmények is fűzték.

A kecses ívek mellett a féktelen extázis mindenképp nagy erővel van jelen a műben, amely a XX. század elejének legeredetibb és legnagyobb hatású kompozíciója. A bemutató előadáson Nyizsinszkij koreográfiájában a táncosoktól korábban megszokott finom balett lépések fokozatosan vad dobogásba torkolltak. A zene és színpadi mozgás is egy eksztatikus állapotba jutott, mely a mű legutolsó hangjáig csak fokozódott.

A meglepődött közönség eleinte kínos, zavart nevetgéléssel reagált, majd egyre hangosabb felhördüléssel adtak hangot tiltakozásának, nemtetszésének. Végül a szekértáborokra szakadt nézők előbb egymásra, majd a karmesterre és a zenészekre támadtak, akik hanyatt homlok igyekeztek a színházból elmenekülni.

Az aktualitásokkal kapcsolatban, illetve korábbi koncertek videóinak, zenei részleteinek meghallgatása érdekében kérjük, hogy keresse fel online oldalainkat:

- a zenekar honlapját: www.pfz.hu
- a zenekar Facebook oldalát: facebook.com/Pannon.Filharmonikusok/
- a zenekar youtube csatornáját: youtube.com/user/pannonphilharmonic

Forrás: Pannon Filharmonikusok

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 502 832 megtekintés

Videó: 51 297 706 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7351887

Jelenleg az oldalon

9
Online

Interreg CE1013 REFREsh