Vajon mire elég 9 másodperc – szemben a két perccel?

Gondolkodtak  már Önök gépkocsivezetőként azon, hogy vajon mire elég 9 másodperc? Vélhetően nem sokan vannak, akik megtették ezt. Talán a ritka (vagy manapság egyre inkább gyakori ) kivételek közé tartoznak azok a sofőrök, akik Komlón Mecsekjánosi felől közelítik meg a Berek utcai kereszteződést…

Itt ugyanis olyan „meglepetésben” részesülnek, melyben a legtapasztaltabbaknak is alig-alig van részük az ország más településein…

Egészen biztosra vehetjük, hogy nincsen észszerű magyarázat arra, milyen ok miatt biztosít mindössze 9 másodperces zöld utat a Kossuth Lajos utca-Berek utca kereszteződésében működő fényjelző készülék azoknak, akik Kenderföld felől igyekeznek a belváros, vagy Szilvás irányába…

Ez az idő már eleve rendkívül rövid, de a helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a piros jelzés alatti másfél percnyi várakozás közben a vezetők egy része „elkalandozik” és akkor sem indul el haladéktalanul, amikor ezt már megtehetné. Mi is történik ilyenkor?

Ha a sor (időben) megindul, az első 2-3 jármű még átér a szabad jelzésen. A harmadik, negyedik már „necces” azaz, félig sárga, félig piros lámpa alatt fog áthaladni (vagy nemes egyszerűséggel „bátran” áthajt a piroson.) A többiek pedig várnak az újabb zöldre – ez azonban nem kimondottan barátságos időt jelent…

Helyszíni méréseink szerint ugyanis nem kevesebb, mint 90 másodpercet kell várni a következő zöld jelzésre! Aztán ha ez megjelenik, újabb 2-3-4 jármű mehet tovább úti célja felé.

Csakhogy az ominózus elágazásban a személyautókon kívül autóbuszok, a kőbányába igyekvő és egyéb más áruszállító kamionok, tehergépkocsik is szép számmal közlekednek, ami egyben azt jelenti, hogy a jelenlétük (nehézkesebb elindulásuk és hosszabb méretük okán) tovább csökkenti a szabad áthaladásra rendelkezésre álló időt.

Nyilván nem egyszerű egy kereszteződés forgalmát előre „kitalálni”, és ehhez igazítani a jelzőlámpák periódus-idejét.

Ma, a XXI. század 20-as éveiben azonban már léteznek olyan műszaki megoldások, melyekkel precízen felmérhető az adott útszakasz terheltsége és a lámpaváltások ideje ennek függvényében változtatható.

A komlói járművezetők azonban szinte kivétel nélkül azt szeretnék, ha ezek a fényjelző készülékek végre eltűnnének a Berek utca – Kossuth Lajos utca, valamint a Pécsi út – Kossuth Lajos utca kereszteződéséből…

Hogy mi indokolja ezt, arról sorozatunk következő részéből kaphatnak információt.

Most legyen elég az a néhány felvétel, melyek az ominózus kereszteződésekben készültek, s amelyeken jól látszik a járművek szinte végeláthatatlan sora…

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 472 833 megtekintés

Videó: 51 288 092 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7349222

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh