Közel négy évtizede kezdődött a kapcsolat Németországban élő diákok és az 501. Szakiskola tanulói között. Kovács Balázs intézményigazgató vezetésével tovább él, fejlődik ez a kötelék.

Leutkirch városka 11. évfolyamos szakközépiskolásai látogattak ismét Komlóra pár napra baráti találkozóra. Polics József polgármester tájékoztatta a vendégeket Komló életéről, múltjáról, jelenéről, sporteseményekről, a város terveiről. A gyerekek életkorukból adódóan lazák, természetesek, kíváncsiak voltak ezen a találkozón. Érdekelte őket, hogy miért zárt be a bánya, hogyan élnek a kortárs magyar fiatalok.

Az iskola által szervezett közös programokon ismerkedhettek a várossal, belekóstoltak a magyar hétköznapokba, barátságok szövődtek. Akad példa több éve fennálló baráti kapcsolatra, ahol a gyerekek közös nyári programokon találkoznak, év közben a világhálón érintkeznek.

Mindkét részről pozitív visszajelzések vannak a cserediák találkozóról, formálódik a gyerekek világnézete, szélesedik a látókörük, kinyílik a világ.

A vendég fiatalok kísérőtanára 25 éve látogatott el hozzánk utoljára. Szerinte változott Komló, zöldebb, üdébb lett. A turizmusban látja városunk fejlődését.

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 502 757 megtekintés

Videó: 51 297 697 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7351884

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh