http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/602-szoros-versenyt-hozott-a-varostorteneti-vetelkedo#sigProIde9217cd08a
Városunk 60 éves évfordulójának tiszteletére település- és bányatörténeti versenyt szervezett Komló Város Önkormányzata és a Komlói Bányász Szakszervezet az általános iskolai korosztály számára.
Az előzetesen lebonyolított tavaszi és őszi fordulók írásbeli megmérettetései alapján négy iskola nyolc csapata jutott a november 17-én rendezett döntőbe. Az Városháza nagytermében lebonyolított érdekes és izgalmas versengés során, az 1900-as évektől kiindulva a város és az agglomerációjába tartozó települések történelme, a hozzájuk kapcsolódó emlékek, történetek kerültek feldolgozásra.
A döntőben – ahol egyebek mellett a város figyelemreméltó személyiségeivel készített interjút is bemutatták résztvevők – a Gagarin Iskola két csapata holtversenyben végzett az élen.
A„Szúrós Csodabogyók” (Bartalovics Vanessza, Séra Károly, Tóth Milán, Tóth Luca, Dobai Viktória) és a „Hunyorok” (Rigó Csenge, Szabó Bernadett, Barta Zsolt, Bognár Gergő, Erdőssi István) egyaránt 177 pontot gyűjtöttek össze, míg mögöttük a Kenderföld-Somági Általános Iskola „Eccavúk” (Eckhardt Diána, Varga Kíra, Móczár Dorottya, Miskovity Kármen, Tóth Dominika) nevű csapata végzett.
A győztes gagarinosok felkészítő tanárai Firkó Jánosné, Kertész Gáborné, Kis-Marics Tamás voltak, a kenderföldiek felkészülését Strasser Péter segítette. A zsűri döntése értelmében a verseny további résztvevői egyaránt a negyedik helyet szerezték meg.
Az élen végzett három csapat kivívta a lehetőséget, hogy december 1-jén részt vegyen a Borbála Napok pécsi rendezvénysorozatába ágyazott „megyei vetélkedőn.
Kőszegi Ernő, a szakszervezet vezetője, a versengés egyik koordinátora elmondta, hogy szeretnék a rendezvényt kibővíteni, bevonva a versengésbe más bányásztelepülések iskolásait is.
A versenysorozat lebonyolításában a Hétdomb Természetbarát Egyesület és a Komlói Honismereti és Városszépítő Egyesület is támogatást nyújtott.
Forrás: komlo.hu