http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/749-hatodik-helyen-vegzett-a-komloi-egeszsegcentrum#sigProIde08fbb4dac
Az MTA dísztermében hirdették ki a 2011-es “Az év kórháza” szavazás nyerteseit. A HáziPatika.com hagyományos, immár hetedszer megrendezett szavazásán közel hétezren adták le szavazatukat. A Komlói Egészségcentrum Kft. az országban az 56., a megyében a 6. helyen végzett az összevetésben.
Az idei év újítása a Facebookon keresztüli szavazás volt, összesen 6900-an szavaztak a Magyarországon fekvőbeteg-ellátást nyújtó, állami vagy önkormányzati fenntartású intézményekre. Október 17-e óta zajlott az „Év kórháza” titulus elnyeréséért kiírt szavazás. A versengésben a Komlói Egészségcentrum Kft. által működtetett kórház is részt vett.
Az internetezők öt kategóriában értékelhették az egészségügyi intézményeket, lehetett pontozni az orvos-szakmai ellátást, az ápoló és szakszemélyzetet, az infrastruktúrát, az ellátást, valamint a tisztaságot és a környezetet. Az ötös skálán kiosztott „osztályzatok” alapján az abszolút győztes az lett, aki a kategóriánkénti eredmények átlagolásával a legmagasabb pontszámot érte el.
Idén az összesített verseny nyertese duplázott, hiszen az első díj ismét Kecskemétre került: a legtöbb szavazatot a Bács-Kiskun Megyei Kórház szerezte. A második díjat megosztva a DEOEC Idegsebészeti Klinika (Debrecen) és a Pándy Kálmán Megyei Kórház (Gyula) vitte el, míg a harmadik helyre az összesített listán az ózdi Almási Balogh Pál Kórház Egészségügyi és Szolgáltató Nonprofit Kft. került. A Baranya megyei indulók között a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőház szerepelt legjobban, az intézmény a 4. helyen végzett.
A Komlói Egészségcentrum – 4,4-es mutatóval – az 56. helyen végzett az országos összevetésben, ami a több mint kétszáz indulót tekintve, megsüvegelendő eredmény. Érdekesség, hogy a komlói centrum a tisztaság és a környezet kategóriájában 24 hellyel előzte meg a győztes kecskeméti intézményt.
A megyei listán – a 28 értékelt klinika és kórház között – a komlói kórház a 6. helyen végzett.
A megyei élcsoport az országos helyezések alapján: 4. Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőház, 38. PTE KK Sebészeti Klinika, 39. PTE KK Szívgyógyászati Klinika, 45. PTE KK Urológiai Klinika, 50. PTE KK Szülészeti Klinika 56. Komlói Egészségcentrum Kft., 57 PTE Mozgásszervi Sebészeti Intézet
Forrás: komlo.hu