http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/7884-mintegy-800-millio-forintos-forrast-nyert-pecs-kozlekedesi-fejlesztesre#sigProId7a50c9949b
Mintegy 800 millió forintot nyert Pécs a város kelet-nyugati irányú közösségi közlekedési tengelyének megvalósítására - tájékoztatta a baranyai megyeszékhely önkormányzata szerdán az MTI-t.
A közleményben a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP) finanszírozott projekt céljáról azt írták: az átfogó fejlesztés a kerékpáros és a helyi autóbuszos közlekedés a pécsi belvároson keresztüli "gyors, biztonságos és vonzó" átjutását biztosítja majd.
Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) az MTI-nek elmondta, hogy gyorsabbá kívánják tenni a közlekedést a belváros és az Egyetemváros településrészek között. A beruházás tervezett elemei között említette a Szigeti út és a Tüzér utca kereszteződésében új körforgalom kialakítását, illetve onnan - a Hungária utcán keresztül - a Kórház térig tartó szakaszon új kerékpárutak építését és autóbusz-folyosó létesítését.
A városvezető kitért arra is, hogy a 759 millió forintos projekt egyelőre tervezési fázisban van. A 2017 tavaszára, nyár elejére időzített kivitelezést átfogó társadalmi egyeztetés is megelőzi majd - tette hozzá.
A baranyai megyeszékhely tavasszal indította el a kerékpárhálózat bővítését, a közösségi közlekedési fejlesztését, valamint az úthálózat gazdasági szempontok szerinti modernizációját célzó programját - idézte fel a polgármester. A beruházásnak köszönhetően jelentősen csökken a belváros átmenő forgalma és környezeti terhelése - áll a közleményben, amely a további célok között említette még a városközpont behajtási és parkolási rendszerének dinamikusabbá, hatékonyabbá tételét.
Forrás: MTI