http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/8170-nemzetkozi-arnyjatek-fesztivalt-rendeznek-pecsett#sigProId74179be19b
Kilenc ország - köztük India, Indonézia és Kína - társulatainak és bábművészeinek részvételével nemzetközi árnyjáték fesztivált rendeznek április 21. és 25. között Pécsett - hangzott el az eseményt beharangozó hétfői sajtótájékoztatón a baranyai megyeszékhelyen.
A Karakulit elnevezésű fesztivált szervező pécsi Márkus Színház vezetője, Pilári Gábor elmondta: a magyar résztvevők mellett még Törökországból, Lengyelországból, Csehországból, Spanyolországból, illetve Szlovákiából is érkeznek bábművészek az eseményre, amelyen összesen nyolc árnyjáték-előadást láthat majd a közönség.
A fesztivál apropójáról szólva a bábművész felidézte: idén ötszáz éves a török karagöz játék, s a pécsi esemény csatlakozik az isztambuli ünnepi rendezvényekhez. A kerek évforduló jó alkalom arra, hogy a keleti és az európai árnyszínházi előadások találkozzanak - tette hozzá.
Pilári Gábor elmondta: a nyitórendezvényt április 21-én este fél kilenckor tartják a Széchenyi téren Szokolay Dongó Balázs zenéjével és közreműködésével. A Papír Panír csapata vetített képekkel, óriás árnyfigurákkal, mozgó vásznakkal, muzsikusokkal és kórussal teszi látványossá a nyitányt.
A közönség az ötnapos rendezvény alatt a többi között az indiai Tholpavakoothu Theater, az indonéz Wayang Rajakaya Árnyszínház, a kínai Kuangtung Lufeng Árnyszínház, Cengiz Özek török és Tadeusz Wierzbicki lengyel művészek előadásait láthatja. A produkciók mellett a művészek szakmai és a közönségnek szóló workshopokat tartanak, valamint hat, a résztvevő nemzetek tradicionális árnyjátékát bemutató kiállításokat is rendeznek - jelezte Vajda Zsuzsanna bábművész.
Őri László (Fidesz-KDNP), Pécs kultúráért felelős alpolgármestere a sajtótájékoztatón reményének adott hangot, hogy a rendhagyó és újszerű fesztiválra az ország számos részéből és külföldről is érkeznek majd érdeklődők. A fesztiválon találkozik a kétezer éves kínai hagyomány, a 9. századi indiai templomi és a világörökség részét képező indonéz árnyjáték - hangsúlyozta a városvezető.
Pilári Gábor az MTI érdeklődésére közölte: a fesztivál elnevezését jelentő Karakulit egy összetett szó, amelynek első tagja a Karagöz török vásári árnyjáték főhősét idézi meg, míg annak második fele az indonéz árnyszínház nevéből, a wayang kulitból származik, ezzel tisztelegve a tradicionális árnyszínház előtt. Az eseményen kiosztott írásos összefoglaló szerint Vajda Zsuzsanna és Pilári Gábor 1987-ben alapították vándorló családi bábszínházukat, a Márkus Színházat, amely azóta az ország egyik legfontosabb szakmai műhellyé vált. Társulatuk a pécsi Perczel Miklós utcában, egy volt pékség épületében talált otthonra, ahol számtalan rendezvénnyel várják a bábszínház és annak határterületeinek művészete iránt érdeklődő közönséget - írták. További részletek a facebook.com/karakulitfestival oldalon találhatóak.
Forrás: MTI