Látványos jelmezes és sokszínű zenés forgataggá változtatja a baranyai megyeszékhely belvárosát a szeptember 16-án megrendezésre kerülő ötödik Pécs City Karnevál a szervezők szándéka szerint.

A város lakosait, különböző generációkat, a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) tanuló magyar és külföldi hallgatókat összehozni kívánó rendezvényt beharangozó szerdai sajtótájékoztatón Ertl Dániel főszervező arról beszélt, hogy az idén a karnevál vonzó turisztikai célpont lehet Pécsen kívül is.

A programokra térve kiemelte: a forgatag előestéjén szeptember 15-én a Zsolnay Fényfesztivál fényfestő csapatával közösen világítják meg a Mecsek-oldalban található pécsi Niké-szobrot. Ertl Dániel közölte: másnap délelőtt a Széchenyi téren a PTE családi napjának keretében szervezett főzőversennyel indulnak a programok, déltől az ugyanott kialakított nagyszínpadon koncertek kezdődnek. Ismertetése szerint 15.00 órakor indul a jelmezes felvonulás a Széchenyi tértől a Janus Pannonius utcán, a Szent István téren, illetve a Kórház térre, majd onnan vissza a főtérre, ahonnan a megyeszékhely főutcáján vonulnak majd végig a karneválozók.

A "nagyobb meglepetésekben" is bővelkedő nap folyamán koncertek, déltől estig üzemelő úgynevezett "sound systemek", azok zárása után pedig tizenöt buli várja a közönséget - részletezte. Ertl Dániel kitért arra is, hogy a karnevál népszerűsítése érdekében ott voltak a Pécsi Egyetemi Napokon, részt vesznek az idei EFOTT-on, a Zsolnay Fényfesztiválon, a Pécs Napok programsorozaton is, az esemény előtt pedig a Budapest Parkban tartanak fővárosi bemelegítőt az Irie Maffia és a Paso közreműködésével.

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere szerint a Pécs City Karnevál arról is szól, hogy miként lehet a várost máshogy szeretni, egyúttal részvételre is buzdította a pécsi polgárokat. Benke Gyula, a PTE rektorhelyettese megemlítette, hogy a rendezvény a pécsi egyetem alapításának 650. évfordulójához kapcsolódó jubileumi programok része. Takács Gyula, az egyetem hallgatói önkormányzatának elnöke pedig annak hiánypótló és alulról szerveződő voltát hangsúlyozta.

Ertl Dániel az MTI érdeklődésére közölte: a tavalyi felvonuláson mintegy ötezren, az azt követő Punnany Massif-koncerten pedig tízezren vettek részt, az idei eseményre még ennél is több karneválozót várnak.

Forrás: MTI

 

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 133 947 megtekintés

Videó: 52 651 270 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534820

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh