Oroszország hajlandó párbeszédet folytatni a NATO-val a rakétavédelem témakörében – hangoztatta Oroszország NATO-nagykövete, Alekszandr Grusko. Szavai szerint komoly csapás lenne a kétoldalú együttműködésre, ha a feleknek nem sikerülne megállapodásra jutni a rakétavédelem tárgyában.

December elején a NATO brüsszeli székházában rendezik meg a NATO-Oroszország Tanács (NOT) ülését. A külügyminiszterek az európai térség biztonságáról és az európai rakétavédelmi rendszer fejlesztéséről tanácskoznak majd.

Meglehet, az amerikai rakétavédelmi rendszer témája szerepel majd az orosz és az amerikai elnök tárgyalásai napirendjén is. Tegnap Vlagyimir Putyin és Barack Obama megállapodott telefonbeszélgetése során, hogy Moszkvában rendeznek találkozót. Az időpontot később egyeztetik. Az orosz államfő tanácsadója, Jurij Usakov megjegyezte, hogy a küszöbön álló tárgyalásokon meg fogják vitatni a további lépéseket a kétoldalú viszony egész komplexuma fejlesztése terén. Oroszország határozott lépéseket várhat Barack Obamától – mondta az USA- és Kanada-kutató Intézet igazgatóhelyettese, Pavel Zolotarjov.

„Az első ciklus idején a kompromisszumkötés lehetőségei eléggé korlátozottak voltak. Obama kénytelen volt gondoskodni arról, hogy lépései ne gátolják meg újraválasztását a következő ciklusra. Oroszország a maga részéről kivárt, hogy kedvező pillanatban felvehesse a párbeszédet a kompromisszumkeresés érdekében. Ez a pillanat elérkezett.”

A választások előtt, a szöuli biztonsági csúcstalálkozó során Barack Obama megbeszélést folytatott Dmitrij Medvegyevvel. Újraválasztása esetére Obama megígérte, hogy rugalmasabb álláspontra helyezkedik a rakétavédelmi döntéshozatalban. Most már Moszkva is tudomásra juttatja, hogy szeretné látni Obama szavainak gyakorlati folytatását – véli a Rosszija v globalnoj polityike (Oroszország a globális politikában) folyóirat főszerkesztője, Fjodor Lukjanov.

„Azt hiszem, manapság a rugalmasság abban nyilvánulhat meg, hogy időben elhúzódhat az európai rakétavédelmi rendszer kiépítése négyszakaszos tervének megvalósítása. Ezt a tervet Obama valósítja meg. Egyszóval a legtávolabbi időpontra tolhatják el azt az utolsó szakaszt, amelyik Moszkva részéről a legnagyobb aggályokat és kérdéseket váltja ki. Azonkívül az ügy kimozdulhat a holtpontról, ha az amerikai fél lépései átláthatóbbá válnak Oroszország számára, ha Oroszország több információt kaphatna a rakétavédelmi rendszer kialakításának menetéről.”

Szakértők rámutatnak, hogy Obama viszonylag korlátozott lehetőségekkel rendelkezik az Oroszország iránti rugalmassága érvényesítése terén. Elsősorban mozgásterét korlátozza a kongresszus. A képviselőházban a republikánusok vannak többségben, és ezek nem kívánnak megegyezni Oroszországgal a rakétavédelmi kérdésekben. Egyébként Moszkva rámutat, hogy kellő politikai akarat és a hidegháború örökségének túlhaladására irányuló törekvések mellett a probléma megoldható.

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 136 192 megtekintés

Videó: 52 652 938 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535076

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh