Minden eddiginél kisebbre zsugorodott az Antarktiszt körülvevő tengeri jég idén februárban a most közzétett mérések szerint.

A térség tengeri jegének kiterjedését a 1970-es évek vége óta követik figyelemmel. Kínai tudósok most az Advances in Atmospheric Sciences folyóiratban publikálták, hogy 2022. február 25-én dőlt meg az eddigi rekord, és a tengeri jég minden eddiginél kisebbre zsugorodott.

A kantoni Szun Jat-szen Egyetem és a Csuhaiban működő Dél-tengeri Tudományos Laboratórium kutatói az óceáni áramlatokat és az időjárási jelenségeket vizsgálták az olvadás okait keresve.

Míg a globális felmelegedés miatt az Északi-sarkvidék jege rohamosan csökken, az antarktiszi jégfelszín ezzel szemben a felmelegedés hatására az 1970-es évek óta évtizedenként körülbelül 1 százalékkal növekedett. Ez a tendencia először 2017-ben szakadt meg, és idén, öt évvel később másodszor is csökkenést regisztráltak.

A kutatók szerint először fordult elő, hogy az antarktiszi jég kiterjedése 2 millió négyzetkilométer alá csökkent. Ez mintegy 30 százalékkal kevesebb, mint az 1981. és 2010. közötti évek átlaga.

Az Európai Unió Kopernikusz programjának klímaváltozással foglalkozó szolgálata már korábban közölte, hogy az antarktiszi tengeri jég idén februárban érte el a legalacsonyabb szintet a feljegyzések kezdete, vagyis 1979 óta.

2017-ben az Antarktisz legkisebb kiterjedése 2,11 millió négyzetkilométer volt, 184 ezer négyzetkilométerrel kisebb, mint az azt megelőzően, 1997-ben mért minimum.

Forrás: MTI / dw.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 133 479 megtekintés

Videó: 52 650 960 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534738

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh