http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/8970-rockenbauer-palra-emlekeznek-a-termeszetbaratok#sigProId80c6b56f95
A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség minden november utolsó szombatján emléktúrát szervez Zengővárkonyba, a Gesztenyésbe, ahol Rockenbauer Pál, az emléktúra névadója nyugszik. Ebben a évben éppen halála napjára esik az emléktúra. Ezen a pénteken pedig délutáni diskurzusra invitálnak mindenkit a természetbarátok.
Az eddigi időponthoz képest egy héttel korábban, november 10-én, pénteken 17.00 órakor kezdődik az Örökségünk – délutáni diskurzus, „Szépségek és értékek világunkban”. Téma: Isonzo Expresszel a Nagy Háború helyszíneire. (A csaták 100. évfordulóján.) Helyszín: Közösségek Háza (Komló, 48-as tér 1.). Az élményeit Enyezdiné Tamássy Magdolna osztja meg az érdeklődőkkel.
November 26. vasárnap: Rockenbauer Pál Emléktúra, mint minden évben a Hétdomb Természetbarát Egyesület szervezésében. Rockenbauer Pál nyughelyét két táv közül választva érhetjük el:
Hosszabb útvonal: Zobákpuszta – Püspökszentlászló – Komlós-kanyar – Zengővárkony, szelídgesztenyés – Ruzsama – Hosszúhetény. Táv: 20 km, Szint: 360 m. Indulás: a 7.40-es mekényesi járattal. Túravezető: M.né Szekeres Katalin.
Rövidebb útvonal: Rockenbauer Pál Emléktúra II. Útvonal: Hosszúhetény – Ruzsama – Pécsvárad – Zengővárkony – Hosszúhetény. Táv: 12 km, Szint: 130 m. Indulás: a 9.20-as hetényi járattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna.
Forrás: Hétdomb Természetbarát Egyesület