A kormány 2018-ban csaknem 69 millió forintot biztosít a Zrínyi-hagyomány és a magyar történelmi hősök emlékének és nemzeti örökségének megőrzésére - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-vel.

A közlemény a döntést úgy indokolta: a Zrínyiek hősies helytállására és önfeláldozására napjainkban is fontos felhívni a figyelmet. A kormány ezért a jövő évi szigetvári Zrínyi-napok rendezvényeit, a magyar-horvát kutatási programot és az ezzel kapcsolatos kiadványokat 65,9 millió forinttal támogatja.

A 2016-ban, a jubileumi Zrínyi-emlékév idején megtartott Zrínyi-napok programjaira csaknem egy hét alatt mintegy 50 ezer résztvevő érkezett a baranyai városba. Az idei négynapos eseményen Hóvári János, a Zrínyi Miklós Emlékév Emlékbizottság elnökének korábbi becslése szerint 20-30 ezren vettek részt. A minisztérium kiemelte azt is, hogy a hősök emlékét hivatott szolgálni a Szigetváron létrehozandó Magyar Hősiesség Emlékmúzeuma is, amelynek előkészítésére a kormány 2018-ban 150 millió forintot biztosít.

Erről Hóvári János az MTI-nek kifejtette: a magyar kormány álláspontja szerint Szigetvárnak a magyar emlékezetkultúrában a magyar hősiesség városaként kell szerepelnie és 21. századi nemzeti emlékezeti központnak kell létesülnie. Ezért a kormányhatározat úgy rendelkezett: történészek, muzeológusok és építészek készítsenek tervet arról, hogy a Szigetváron felállítandó Magyar Hősiesség Emlékmúzeumának milyen tartalmakat kell felölelnie. Továbbá arról is, hogy azt miként lehet a 21. századi muzeológia világában megjeleníteni - fűzte hozzá.

A kialakítandó új múzeum a 907. évi pozsonyi csatától 1956-ig mutatja majd be a magyar hősiességet, amelyben Szigetvárnak 1566-ban kiemelt szerepe volt - jegyezte meg. "A tervezésnél arra fogunk törekedni, hogy minél modernebb múzeumot hozzunk létre, s ezáltal Szigetvár és környékének kulturális vonzereje megsokszorozódjon" - fogalmazott Hóvári János.   

Az Emmi közleménye beszámolt arról is, hogy a kormány a szigetvári Páduai Szent Antal ferences szerzetes tiszteletére felszentelt barokk templom felújításához 192 millió forint támogatást nyújt. A templom az 1730-as években épült egy török dzsámi helyén.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 145 479 megtekintés

Videó: 52 660 962 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535497

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh