A Gorkij utca után a Nagy László és az Eötvös utcában is levonultak a munkások és átadták a forgalomnak a felújított szakaszokat. Biztonságosabb járdákat, nagyobb teherbírású buszmegállókat és természetesen vadonatúj aszfaltburkolatot és kaptak az utcák.

Az előzetes tervek szerint sikerült befejezni az idei útfelújítási munkálatokat Komló Kenderföld és Kökönyös városrészeiben. Három, meglehetősen rossz állapotban lévő szakaszt: a Gorkij és Nagy László, valamint az Eötvös utcákat érintettek a munkálatok. Az önkormányzat az év elején, az anyagi lehetőségek figyelembe vételével határozott a felújításról. „Egy belügyminisztériumi pályázaton 30 millió forintot nyertünk erre a célra, amelyet a takarékos és felelős gazdálkodásnak köszönhetően saját forrásból is ki tudtunk egészíteni. Ráadásként a közfoglalkoztatottakat is be tudtuk vonni a munkába” – beszélt a háttérről Polics József polgármester.

A nyáron kezdődő munkálatok során a buszmegállók nagy teherbírású betonalapot kaptak, ami a nyári hőségben is deformálódás nélkül elbírja a soktonnás járművek súlyát. Új járdák, szegélyek, támfalak és vízelvezető-rendszerek épültek, ebben a közmunkásokat foglalkoztató városi betonelem-üzem is kulcsszerepet kapott. Egyes szakaszokon az elöregedett közműveket, főként a vízvezetékeket is kicserélték korábban. A felújítások fokozatosan készültek el, novemberre már minden érintett utcát átadtak a forgalomnak.

„A projektek egytől-egyig forgalmas szakaszokat érintettek, jelentős forgalommal. Ezért is kiemelten fontos volt, hogy gondos előkészítést követően, helyenként – mint például az Eötvös utcában – több lépésben, több éven keresztül, de sikerült véghez vinni a felújításokat” – értékelt a polgármester.

Az útfelújítási program jövőre is folytatódik: elkészül a Munkácsy utca és más további szakaszok korszerűsítése is várható.

Forrás: Komló Város Önkormányzat

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 149 624 megtekintés

Videó: 52 665 389 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535706

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh