Az Obama adminisztráció keddi hivatalos bocsánatkérését követően - a novemberi elhibázott NATO légicsapás és annak 24 pakisztáni áldozata kapcsán - Iszlámábád hajlandó megnyitni határait a NATO afganisztáni egységei előtt, megoldva így a hét hónapja húzódó szállítási útvonalakkal kapcsolatos vitát.

A bocsánatkérésre kedd este került sor. Ekkor az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere, Hillary Clinton telefonon kért bocsánatot pakisztáni kolléganőjétől, Hina Rabbani Khartól, amiért tavaly ősszel egy hibásan kalibrált NATO légicsapás következtében 24 pakisztáni katona életét vesztette. Tekintve, hogy az Iszlámábád által felállított követelmények - az USA kérjen bocsánatot - teljesültek, a pakisztáni külügyminiszter kijelentette, hogy a szerdai nappal az útvonalak és a pakisztáni-afgán határ ismét a NATO rendelkezésére áll.

A pakisztáni-afgán határ megnyitása, és ezáltal a szállítási útvonalak rendelkezésre bocsátása több szempontból is előnyös, hiszen így az USA nem kényszerül más, alternatív, és jóval drágább utánpótlási út használatára, és nem utolsósorban elkerülhető a több száz millió dolláros többletkiadás, amit a hadi költségvetéséből kényszerülne kipréselni. Pakisztán diplomáciai és nemzetközi megítélése javulhat az esetet követően, és az elmúlt hetekre jellemző feszült pakisztáni-amerikai viszony, valamint Pakisztán és a többi NATO ország viszonya is kooperatívabbá válhat.

Az újonnan megnyitott útvonalak használatba vétele valószínűleg a mai napon megkezdődik, azonban a pakisztáni fél kérésére bizonyos fokú korlátozással, ugyanis csak olyan fegyvereket és haditechnikai eszközöket, alkatrészeket lehet az útvonalon keresztül szállítani, amik csakis és kizárólag az Afgán Nemzeti Biztonsági Erők felszerelését képezik.

Forrás: kitekinto.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 502 629 megtekintés

Videó: 51 297 685 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7351879

Jelenleg az oldalon

10
Online

Interreg CE1013 REFREsh