http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/9776-techcsajok-pecsen-muszaki-palyara-csabitottak-a-kozepiskolas-lanyokat#sigProId6aaf8008e2
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szervezésében idén másodszor utazza be az országot a TechCsajok rendezvénysorozat. Több mint ezerkétszáz diákot, főként pályaválasztás előtt álló lányokat vártak a szervezők, hogy vonzóvá tegyék számukra a különféle műszaki szakmákat. A pécsi rendezvény főtámogatója a Hauni Hungaria, a térség egyik legnagyobb gyártócége és munkaadója volt.
Magyarországon a felsőoktatásban tanuló hallgatók több mint fele, a legfrissebb adatok szerint 53%-a lány. Eközben a különféle műszaki és természettudományos szakirányokon többnyire a 20%-ot sem éri el a részesedésük, az informatikai és mérnöki területen pedig csak minden tizedik hallgató lány. Ugyanezt a helyzetet tapasztalhatjuk a középszintű szakképzésben is, ahonnan hasonlóképpen hiányoznak a lányok. Ennek következtében az ezen pályákon dolgozó szakemberek körében is nagyon kevés nővel találkozhatunk.
A többségében a gyártás-termelés területén tevékenykedő cégeket összefogó Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara azért indította el tavaly a TechCsajok országos rendezvénysorozatát, hogy a pályaválasztás előtt álló lányok érdeklődését felkeltse a műszaki pályák iránt. A pécsi esemény főtámogatója a Hauni Hungaria Gépgyártó Kft. volt, aki a megye egyik legnagyobb munkaadójaként közvetlenül is érintett.
A műszaki végzettségű szakemberek jelentős része ugyanis hiányszakmának számít, legyen szó akár középfokú, akár felsőfokú képesítést igénylő munkahelyekről. Ha sikerül a lányokat arra inspirálni, hogy nagyobb számban válasszák ezt a területet, az segítene enyhíteni az iparvállalatok szakemberhiányán is. Nem csak a cégek járhatnának azonban jól. A műszaki végzettségű szakemberek évek óta a legkeresettebbek a hazai és az európai munkaerőpiacon egyaránt. Ehhez természetesen az átlagot többnyire meghaladó kereseti és karrierlehetőségek is társulnak, nagyon széles perspektívát nyitva az érintett hölgyek számára.
A pécsi TechCsajok napon bemutatkozó húsz vállalkozás a műszaki szakmák izgalmas és látványos oldalát vonultatta fel irányítható robotokkal, digitális eszközökkel és sok más kipróbálható berendezéssel. A részt vevő cégek bebizonyították, hogy a műszaki karrier nem egyenlő a folyamatos számtanpélda-megoldással, hiszen az ebben dolgozók nap mint nap igazi kihívásokat jelentő feladatokkal szembesülnek. Sokoldalú tudásra, ügyességre, kreativitásra és sokszor a megszokott sablonokból kitekinteni képes gondolkodásmódra is szüksége van annak, aki erre a pályára lép. Ezért a szakemberek egyetértenek abban, hogy a nők intenzívebb jelenléte a mérnöki szakmák folyamatos innovációs kényszere miatt is szükséges lenne.
Hauni Hungaria ügyvezetője, Katona Gábor elmondta, hogy a vállalat pécsi gyára a jelenlegi műszaki csúcstechnológiát képviseli mind gyártástechnológiában, mind termékeiben. Ez egy olyan fontos hívószó, ami növelni tudja a vállalat vonzerejét a szakmát vagy első munkahelyet választó fiatalok körében. „Ennek a színvonalnak a fenntartásához folyamatos innovációra és megújulásra van szükség, amihez a mérnöki és természettudományos végzettségű női kollégák bekapcsolódása extra impulzusokat tud adni. Termelő vállalatként elsősorban perspektívát szeretnénk nyújtani, megmutatni a pályaválasztás előtti lányoknak, hogy miért érdemes műszaki irányban továbbtanulniuk. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a műszaki terület bármely másnál több választási lehetőséget kínál az érintettek számára” – utalt a műszaki pályák egzisztenciális lehetőségeire a cégvezető.
Dr. Kovács Éva, a PTE Műszaki és Informatikai Karának adjunktusa arról beszélt, hogy az elmúlt másfél évszázadban a technológia rengeteget változott, a kohászat, bányászat és a gőzgépek világából a hétköznapjaink szerves részévé vált. „A világ vezető techcégei elkötelezték magukat a sokszínűségre épülő világ megvalósítása mellett, aminek része, hogy a műszaki beosztásokban is a mostaninál nagyobb szerepet kapjanak a női kollégák. Ez a sokszínűség elengedhetetlen ahhoz, hogy egy munkahelyi közösségben hassunk egymásra és motváljuk egymást. Egy nemzetállam gazdasági sikere múlik azon, lakói mennyire tudnak kreatívan, innovatívan gondolkodni” – mondta el az adjunktus asszony. Hangsúlyozva, hogy a pályaválasztás nem a nemekről szól, hanem a fiatalok érdeklődési köreiről és terveiről.
A Hauni Hungaria a többi részt vevő céggel együtt abban bízik, hogy a TechCsajok hatására minél több diáklány gondolja át a pályaválasztási terveit és fordul a műszaki karrier irányába. A vállalat a maga részéről minden segítséget megad ehhez, hiszen a duális képzésbe bekapcsolódva évől-évre számos fiatalnak biztosít olyan gyakorlati lehetőséget, amellyel nem csak szakmai tapasztalatokat szereznek már a tanulóéveikben, hanem pénzt is kereshetnek vele. A fiatalok beilleszkedését és fejlődését többek között a Hauni saját pártfogó programja segíti, de ezen túlmenően is mindent megtesznek azért, hogy pályájuk elején lévők megtalálják a számításukat a műszaki területen.
A Hauni Hungaria Gépgyártó Kft. Pécs és Baranya megye egyik legnagyobb iparvállalata. 1994 óta stabil és állandó szereplője a helyi gazdaságnak. A német tulajdonú Körber csoportba tartozó Hauni a gépgyártás nemzetközi élvonalában van, a pécsi üzem magasan képzett munkatársai világszínvonalú berendezésekkel dolgoznak. A társaság folyamatosan növeli a foglalkoztatotti létszámot, elsősorban műszaki végzettségű szakmunkásokat és diplomásokat keresve.