A Magnus Aircraft Zrt. repülőgépgyára a nyár végére elkészül a pécs-pogányi repülőtér szomszédságában - közölte Boros László vezérigazgató a beruházás helyszínén megtartott bokrétaünnepen szerdán újságírókkal.

Az 5,16 milliárd forintos beruházással felépülő létesítmény alapkövét augusztus végén rakták le. Első ütemben egy 2000 négyzetméter alapterületű összeszerelő-üzemet és irodaépületet alakítanak ki. A cég korábbi közlése szerint a létesítmény legkevesebb 105 embernek ad majd munkát, évente minimum 200 repülőgépet fog gyártani. Tarány Gábor, a vállalat elnöke kiemelte, hogy az összeszerelő üzem elkészültét követően, a második ütemben egy 5000 négyzetméteres kompozitüzem építését is tervezik.   

A magyar kormány a beruházáshoz 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ad. A kormányzat és a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) segítségét is megköszönve Tarány Gábor arról beszélt, hogy a többi között a "barátságos környezet" miatt döntöttek a pécs-pogányi helyszín mellett. Célként jelölte meg, hogy az összeszerelő üzemben szeptemberben megindulhasson a termelés. "Szeretnénk büszkén magyar terméket előállítani" - fogalmazott.   

A cég korábbi ismertetése szerint a Magnus Aircraft a világon először fejlesztett ki kompozit anyagokból készülő kétüléses repülőgépet, amely műrepülésre alkalmas. Emellett kifejlesztett egy olyan gépet, amely nem kerozinnal, hanem benzinnel működik, és szintén kompozit anyagból készült; így alacsonyabb a környezetterhelése és fenntartási költsége, mint más repülőknek.   

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere az ünnepségen a vállalat tevékenyégét méltatva hangsúlyozta, hogy a baranyai megyeszékhely és a térség akkor tud "feljebb lépni", ha növeli gazdasági erejét, potenciálját a "jövőiparágak" kínálta lehetőségek kihasználásával, mint amilyen a repülőgépgyártás is. Reményét fejezte ki, hogy a Magnus Aircraft jövőorientált gondolkodása a vállalkozások számára is példát mutat. Várakozásai szerint a beruházás nyomán a pécs-pogányi repülőtér fejlesztése is olyan irányba fordulhat, hogy ki tudja szolgálni a régiót, és a város felkerülhet az európai légitérképre.   

Dragovácz Ágnes, Pogány polgármestere a beruházást a térség ékköveként említette, amelynek köszönhetően  elindul a növekedési pályán.   

A szerdai eseményen az épülő összeszerelő üzem legmagasabb pontjára kitűzött bokrétát a cég által gyártott két repülőgép is átrepülte.

Forrás: MTI
 

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 753 556 megtekintés

Videó: 48 953 328 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7032194

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh