B kategóriás (szabadidős) kardvívó versenyt rendezett a Villa Complov SC a hétvégén a Gagarin iskola sportcsarnokában.

A férfiak 20 fős mezőnyében négyen is a hazaiakat képviselték, és a csoportkörben elért eredmények alapján egymással kerültek össze a komlói versenyzők az egyenes kieséses táblán.

A 32 között a körben egyaránt egy-egy győzelmet és hét-hét vereséget szerző Wilson-Tillinger Liam és Bálint Etele néztek szembe egymással a páston. A két utánpótlás korú vívó küzdelme előbbi versenyző 15-5 arányú győzelmével végződött, így Bálint a 17., a következő asszóban 15-10 arányú vereséget szenvedő Wilson-Tillinger pedig a 16. helyen végzett.

A 16-os táblán pedig a csoportból 5-5 győzelemmel és 3-3- vereséggel továbblépő Bondra Roland és Gálffy Gyula vívtak meg a továbbjutásért. Bondra Roland, aki egyébként a komlói kardozók edzője is, 15-9 arányban legyőzte a párbajtőrből "átruccant" ellenfelét, így bejutott a legjobb nyolc közé, ahol azonban 15-10 arányban alulmaradt következő riválisával szemben, így a 7. helyet szerezte meg (a képen az eredményhirdetésen jobbról a második), míg Gálffy 10. lett.

A csapatversenyben három együttes állt össze, ahol a hazaiak mindkét asszójukat elvesztették, így nem előztek meg egy alakulatot sem. Mindkét egyéni versenyszámban budapesti győzelem született: a férfiaknál Horváth Dezső (BVSC), a nőknél Nagy Krisztina (Kárpáti) szerzett aranyérmet, férfi csapatban pedig a BVSC és a GEAC vívóiból álló alakulat győzedelmeskedett.

Forrás, fotók: Villa Complov SC

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 127 877 megtekintés

Videó: 52 647 759 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534445

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh