Az első körhöz hasonlóan, most is 14 pontot szereztek a komlói gombozók Szombathelyen. Az első három helyezett elhúzott, a házigazda Vasi GE pedig veretlen mérlegével az élre ugrott.

Szombathelyen, Benkő János és csapata a tavalyi NB I-es rendezés debütálásra rátett még egy jókora lapáttal, pedig tavaly is példa értékű környezetben került sor a Szektorlabda NB I. 2. fordulójára. Most a Haladás új stadionjának VIP termében fogadták az élvonalbeli mezőnyt, ami több, mint pazar hátteret és kiváló körülményeket biztosított a játékosok számára. A megnyitón a résztvevők gyászszünettel tisztelgett Takács Zoltán komlói és Réger József budapesti játékostársaink emléke előtt. A komlói csapatban Fülöp, Szendrey, Trecskó, Major és Balla gyászszalaggal a karjukon léptek az asztalok mellé.

Az előző fordulóhoz hasonló, 4 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség mérleget produkáltak Fülöpék ebben a körben is, ugyanúgy 14 pontot gyűjtve, mint februárban. Sajnos továbbra is hiánycikk a rangadókon elért győzelem, így nem tudtunk közelebb kerülni riválisainkhoz. A Testvériség elleni döntetlen az, ami reményt adhat, bár a fővárosiak most egy körben szenvedtek annyi vereséget (4), mint amennyit egy teljes szezonban szoktak. A mögöttünk lévők ellen szereztük a győzelmeinket – erre is lehet építeni a továbbiakban, mert korábban pont itt vesztettünk fontos pontokat. Ilyen volt egy most is, a Vác elleni döntetlen, illetve a fájó vereségek sorába tartozik a Mundiál elleni fiaskó. 
   
    Az NB I. élcsoportjának állása a 2. forduló után:

    1. Vasi GE             37 pont
    2. Testvériség        36 pont
    3. Józsefváros        35 pont
    4. DÖKE Komló        28 pont
    5. Mundiál             28 pont


7 pontra távolodott a dobogó, ez nem behozhatatlan hátrány, de annál lényegesen több kell hozzá, mint amit az első két körben mutatott a DÖKE Komló. Az élmezőny ellépett egy kicsit, de senki nem tett szert behozhatatlan előnyre. Az egyértelmű, hogy a Vasi GE megerősödése átrendezte az erőviszonyokat.  Mérkőzéseinken mindig gyengébb eredményt ér el valaki, rossz forma vagy kihagyott helyzetek miatt, és ezt most nagyon meglátszik az eredményeken. Nagyobb koncentrációval kell játszanunk ősszel Szegeden és Komlón, hogy előrébb lépjünk a tabellán. Folytatás az NB II-es 1. fordulóval.

2019.04.28. - Vas megyei Bajnokság – Fülöp bronzérmes

A fordulót követő egyéni versenyre 42 fő nevezett. A mezőnyben 4 komlói versenyző volt, NB I-es csapatunk tagjai. A svájci rendszerben lebonyolított viadalon Szendrey és Fülöp végig dobogóért volt versenyben, míg Major és Balla hullámzó teljesítménnyel a középmezőnyben liftezett. Fülöp előtt ott volt a lehetőség, hogy megnyerje a versenyt, azonban a rutinos Bottyán most kifogott rajta. Míg Elemér sorra kihagyta a jobbnál is jobb helyzeteit, addig Bottyán kevés lehetőségéből egyet értékesített. Végül Bottyán nyerte a versenyt, Elemér bronzérmes lett, Tibor 5., míg Major 21., Balla pedig 22. helyen fejezte be a versenyt.   

Forrás: Gyozsán Zoltán szakosztályvezető

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 134 207 megtekintés

Videó: 52 651 414 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534847

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh